Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 6. vasárnap, Brúnó, Renáta

A polgármester nyílt levele Sólyom László Köztársasági Elnök Úrhoz

Farkasréti Iskola.

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! 

Örömmel tapasztalom, hogy figyelme kiterjed kerületünkre, az itt zajló folyamatokra, és konkrétan a Farkasréti Iskolára. 
Azonban sajnálattal érzékeltem Elnök Úr levelében azt a véleményt, amely szerint a kerület vezetését nem a helyi közösség érdekeinek szolgálata vezette volna. 
Gondolom, egyetértünk abban, hogy a demokratikusan választott helyi vezetők az általuk megválasztottak érdekeiért cselekednek, ahogy teszem ezt én is. 
Ezt követeli meg az Alkotmány, az eskünk és a becsület. Remélem, hogy Elnök Úr ezt nem vitatja. 

Szeretném felhívni figyelmét arra, hogy aki vette a fáradságot, és tájékozódott a nyilvános tények iránt, és nem a hallomásból szerzett információkra alapozva alakította ki álláspontját, az tudhatja, hogy a tárgyalásnál, a vizsgálatoknál és végül a Képviselő-testület február 26-i ülésére készített előterjesztésben mi vezette önkormányzatunkat: 


természetesen a 142 ezer kerületi polgár, 8 ezer kerületi diák és 2700 közalkalmazott érdeke. Ennek fényében különösen sajnálom, hogy Köztársasági Elnök Urat rosszul tájékoztatták. 


Szögezzük le, hogy az iskola soha nem volt "közvetlen veszélyben", hiszen a kérdés csupán az volt, hogy milyen formában működjön tovább. 


Az eredetileg jelentkező alapítvány mellé a szülők ajánlásával jelentkezett további három nonprofit szervezet, így látható, hogy a szülőknek nem az alapítványi, nonprofit működtetéssel volt problémájuk. 

A decemberi testületi ülésünkön hozott határozat szövege a következő: 


„A képviselő-testület úgy határozott, hogy megvizsgálja a Farkasréti Iskola fenntartásába külső szereplő bevonásának lehetőségét. 


Felhatalmazza a polgármestert, hogy a szükséges tárgyalásokat, egyeztetéseket folytassa le, és döntésre terjessze a képviselő-testület elé." 
Aki ebben a határozatban konkrét döntést lát, az tévedésből, vagy rosszindulatúan félremagyaráz egy jobbító szándékot, rossz hírét kelti az önkormányzatunknak, és ezzel egyben kárt okoz az iskolának. 

A határozat után önkormányzatunk munkatársai folyamatosan tárgyaltak az egyetlen értékelhető ajánlatot tevő alapítvánnyal, amelynek során kiderült, hogy négy lényeges pontban (az iskolai programban, az érintett szülők érdekeinek védelmében, az iskola fejlesztésében és a bérleti díjban) nem tudtunk megállapodni, így ezért ezt az ajánlatot nem tudtuk elfogadni, a tárgyalások eredménytelenül zárultak. 


A szülői munkaközösséggel a konstruktív tárgyalásokat lezáró megállapodás aláírása után született levelében Köztársasági Elnök Úr kitér arra, hogy támogatja a szülők "küzdelmeit", hiszen "nehéz a hivatalos állásponttal szemben fellépni". 

Úgy vélem, Elnök Urat nem tájékoztatták arról, hogy az ügyben az első perctől kezdve nyilvános volt minden irat, és mediátor bevonásával hónapokig tárgyaltunk a szülőkkel, tehát semmilyen nehézségbe nem ütköztek a szülők a tárgyalás során, legalábbis , ami a velünk való kommunikációt illeti. 
Sajnálom, hogy a jó szándék vezette leveléhez Ön nem kapott meg minden információt. Tudom, hogy Ön elkötelezett a civil szféra iránt. A Farkasréti Iskolában a civil és az önkormányzati oldal összefogásáról van szó. 


Készséggel tájékoztatjuk Önt, illetve Hivatalát a tárgyalásokról, a megállapodásról, amelyet joggal tartunk a szülőkkel együtt példaértékűnek. 

Újbuda, 2008. február 21.

 
Tisztelettel 
Molnár Gyula

Molnár Gyula - polgármester (2008. 02. 22.)

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Sólyóm László Köztársasági Elnök is üzent a szülőknek (2008. 02. 22.)

 

Megegyezett a XI. kerület vezetése a farkasréti szülőkkel (2008. 02. 20.)

 

Molnár Gyula a Farkasréti iskoláról (2008. 02. 19.)

 

Demonstráció a Farkasréti Iskoláért (2008. 01. 03.)

 

77 éves a Farkasréti Iskola (2008. 02. 20.)