Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

A polgármester is a Virágpiacig utazna

Molnár Gyula is amellett áll, hogy a 4-es metró elérje a Virágpiacot. Pénz viszont még nincs rá.


Nem először kerül szóba a kerületi politikai csatákban sem, hogy az épülő 4-es metró végállomása ne az Etele téren, hanem Virágpiacnál legyen. Így az autósok elvileg már hamarabb átválthatnak tömegközlekedésre, és nem hozzák be járművüket a belvárosba.

Molnár Gyula polgármester a Bikás parki rendezvényen ennek lehetőségeiről tárgyalt a DBR Metró volt vezetőjével, Gulyás Lászlóval. Kérdésünkre válaszolva a politikus elmondta, lát esélyt arra, hogy jusson pénz a meghosszabbításra.

Újbuda önkormányzata máris felajánlotta a fővárosnak, hogy hozzájárul az ehhez szükséges tanulmány elkészítéséhez. Hozzátette, az Uniótól erre már nem várhatunk jelentős támogatást, az előzetes számítások szerinti 60 milliárd forintos többletköltség pedig a többi fővárosi fejlesztés mellett nehezen lesz vállalható. Végül bíztatásként elmondta, a metró alagutat úgy alakították ki, hogy ha most nem is, később bármikor hozzá lehet építeni.

T. D. - ÚjbudaTv (2007. 05. 29.)