Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 6. vasárnap, Brúnó, Renáta

A Patrióták nyílt levele

A Patrióták nyílt levele

Kedves magyar választó- és választott -polgárok! 

A kormány és a pártok szinte minden nap megörvendeztetnek bennünket egy-egy új, a gazdaságot állítólag jobbító és minket boldogító ötlettel. 
A jelenlegi gazdasági helyzet sok-sok ilyen ötlet áldásos hatásának köszönhető. Ezért bátran kimondhatjuk: az ötletekbõl ki nem fogyó, hivatásos makrogazdasági tervezõk hazája vagyunk. Elkápráztatóan okos gazdasági vitákat folytatunk. 
A lehetséges megoldások száma megszámlálhatatlan, miközben a realizált eredmény lesújtó. 
Az elméleti zsenialitás elismerése mellett talán jó lenne a gazdaságban életükért, sok esetben puszta fennmaradásukért küzdő kis- és középvállalkozók - a hétköznapok emberei - véleményét is meghallgatni, sőt, azt a gazdasági szabályozás gyakorlatába átültetni. 

E hazában most nem beszélgetni, hanem "tenni, tenni kell!" Napnál is világosabb, így fölösleges nekünk megmagyarázni, hogy a hegyre - netán a csúcsra - több út vezet. Lehet, hogy némelyik hosszabb, lassúbb, mások meredekek de gyorsabbak. Nem az utak sokfélesége a probléma! 
Tehetséges országunkban sokan rendelkeznek szakértelemmel és gyakorlattal vagy a maguk kisebb-nagyobb területén, vagy átfogó szinteken is. Tehát nem is az emberekkel van a baj. 
Az eredmények hiányoznak - ezek helyett hiába vitatkozunk és hiába ötletelünk! 
Kedves hatalommal és népképviseleti joggal felruházott politikusok - bizony nem szavalni, hanem azonnal dönteni kell! 
Kimondjuk és ismételjük: felelős szakértelemre van szükség - most!

A magyar kis-és középvállalkozások haláltusája nem nézhetõ tovább! Az érdekvédõ kamarák és egyéb szervezetek, valamint a miniszterek és államtitkárok találkozóiból elegünk van, hiszen ezek immár 6 éve nem járnak eredménnyel. 
Egyesületünk határozott álláspontja szerint a hazában további hosszú távú tervezgetésre már nincs idõ! Azonnal cselekedni kell és többet már nem hibázhatunk. A megfelelő lépések megtételéhez pedig nemcsak a képviselõknek, de most már nekünk, Magyarországon élõ és dolgozó, ennek az államnak adót fizető patriótáknak is tisztán kell látnunk! 
Jelenleg elhomályosult látásunk tisztulását az elkövetkezõ néhány hónapban a következők segíthetik elő: 

1. Az MSZP-SZDSZ összetételű vezetés elemezze és mutassa be pontról pontra, hogy az elmúlt 6 év alatt nekünk ígért programját miként valósította meg - azaz az elmúlt 6 évben hogyan alapozta meg a gazdaságfejlõdést, mi várható a jövõben? 
Szakmai érvekkel és az elmúlt évek eredményeinek kimutatásával sikerpropaganda helyett győzzön meg minket, patrióta választókat arról, hogy helyes az út, amelyen járunk. 
Sajnos megállapíthatjuk: eredmények hiányában, sőt negatív "eredmények" láttán jelenleg hiányzik a gazdasági vezetés hitelessége. A közös feladat megvalósítása ennek helyreállítása nélkül lehetetlen. 
A hitelesség zálogaként az általunk megválasztott képviselők becsületesen álljanak az emberek elé minden választókörzetben, és személyesen is tegyenek hitet arról, hogy jónak tartják az általuk megszavazott döntéseket, indokolják meg azokat. 
Mondják el, mi várható holnap, és írásban, konkrét adatokkal alátámasztva közöljék választóikkal, mi a garancia arra, hogy az intézkedések szakszerû koncepción alapulnak és megfelelő eredményt hoznak. 

2. A másik oldalon viszont az ellenzék világosan adja elő programját, bizonyítsa be, hogy az jobb a jelenleginél és kiviszi az országot a kátyúból. Konkrét gazdasági intézkedések terveivel, konkrét számokkal mutassa be az általa állított szebb jövőképet, garantálja a szakértelmet! 
Mindezt most és azonnal. A nép, a patrióták nagykorúak. Aki pedig bízik az igazában, az felvállalja a megmérettetést. Ha rossz helyen lépünk ki a körforgalomból, vagy elvétünk egy keresztezõdést, a GPS "újratervezi" az útvonalat. A gazdaságban és egy ország életében ez nem ilyen egyszerű! 
Néhány "újratervezésnek" már megittuk a levét! 
A költségvetés elfogadása - amely csak tényeken és nem reményeken alapulhat - nem pártpolitikai kérdés! Itt a polgárok adóforintjairól van szó! 
Kedves kormánypárti és ellenzéki képviselők! 

Sorsunk - a haza sorsa - a mi jóvoltunkból az Önök kezébe helyeztetett. A közjó és a közügyek intézése bizony politika, de a politika nem azonos a pártpolitikával! Van még idő a jövő évi költségvetés elfogadásáig. 
Dolgozzanak keményen, és főleg szakértelemmel, majd a számok tükrében és - "lelkiismereti szavazás" kötelező elrendelése hiányában is - lelkiismeretükre hagyatkozva hozzanak megalapozott, helyes döntéseket. 
Sorsunk - ha ezt néha szem elől tévesztjük is - közös. Amint Petőfi örökérvényû soraiban megfogalmazta: "Habár felül a gálya és alul a víznek árja - azért a víz az úr!" 

Utóirat - néhány konkrét hozzáfűznivaló a legújabb gazdasági "ötletelésekhez": 

Két éve csökkentettük az ÁFÁ-t, most ismét emelni akarjuk. Persze - mellesleg - így az infláció tovább nőhet, a szegények adója nő, és persze ez kihat a kis-és középvállalkozásokra, akik még gyorsabban mennek majd tönkre. 

Talán inkább azzal kellene foglalkozni, hogy a bankkártyával fizetett vásárlások ÁFÁ-ja után miért a vállalkozót (az eladót) terheli az 1-2%-os kezelési költség, miközben ez a tétel nem marad a vállalkozónál, hanem az államkasszát gyarapítja? 
Az állam ezen adó banki költségeit vállalja fel, és a vállalkozóval együtt vívjon a kereskedelmi bankokkal annak érdekében, hogy a vételár adótartalmának kezelési költsége legyen minél alacsonyabb! Ez így valóban közös platform lenne, amellyel az állam segítené a kis- és középvállalkozásokat. 

Kedves "Állam"! 

Tessék már végre az életben és a gyakorlatban jártas szakemberekre is támaszkodni! Itt "lent" is vannak értelmes gondolatok! Mi, a gazdaságért és közjóért tenni akaró patrióták egyesülete, szívesen segítünk. Van muníciónk a közös ügyek elõre viteléért folytatandó harcban, csak igényelni kellene. 
Sok, a szakminisztériumok által megrendelt, nyilván "még szakértőbb" szakértői anyag költségét lehetne rajtunk keresztül megspórolni! 
Itt van ismét az adó-amnesztia kérdése: kinek fontos ez? "Rongyos" 50-80 milliárdért felmenteni az adócsalókat, a "nagyhalakat" - közben odadobni az adómorált, a becsületes adózót köznevetség tárgyává tenni? 

Talán be kellene ismerni, hogy az adóellenőrzés nem hatékony! Az adóamnesztia keretében be nem vallott - a jóhiszemû adózó által nem észlelt - adóhiányokat utólag nem szankcionálja majd az APEH?! Ha igen, milyen alapon, ha a szándékosan be nem fizetett adót elengedi? Kinek az érdeke az adóamnesztia? Hol van a következetesség és az egyenlõ elbánás? 
Ebből az adóamnesztiából nem kérünk! A büntetőjogot alkalmazni kell minden csalóra - ez a rendezett társadalom egyik ismérve! A jogi norma lényege egy adott társadalmi viszony - egy "ügy" - szabályozása, amely egyformán kötelezõ "lent" és "fent", szegény és gazdag számára egyaránt. 

A Patrióták a Gazdaságért és a Közjóért Egyesület mindenki számára megfontolásra ajánlja a fent leírtakat. 
Talpra, Patrióták, talpra, "civilek"! 


Budapest 2008. június 16.
Dr. Csizmadia László - a Patrióták a Gazdaságért és a Közjóért Egyesület elnöke (2008. 06. 18.)