Á.K.: Szinte mindannyiunk fiatalkorának meghatározó televíziós műsora volt a Delta. Ön hogyan került vele a csapatba?
-1964. január 31-én jelentkezett először a Delta a Magyar Televízión, akkor még fekete-fehérben. Első műsorvezetője Lénárt Judit volt. Én 1965. december 5-én tűntem fel először a műsorban. Egyszer csak szóltak, hogy szeretnék, ha én vezetném. Mindig érdeklődő és nyitott voltam, szívesen vállaltam és az, hogy elkezdtem vezetni a műsort, meghatározta az érdeklődési köröm alakulását. Hozzá kell tennem, hogy akkoriban nem felolvastam az összekötő szövegeket, hanem megtanultam fejből mondtam őket. Meggyőződésem, hogy szemtől szemben sokkal meggyőzőbb és hitelesebb, amit elmondok, másrészt soha semmit nem ejtettem ki a számon, amiről nem tudtam, hogy micsoda. Hiszen hogyan adjam tovább, hogyan magyarázzam el másoknak, ha én magam sem tudom, hogy miről beszélek? Épp ezért, amikor pár évvel később le akartak venni a műsorról, mert nem volt mérnöki diplomám, úgy döntöttem, felvételizek a Műszaki Egyetemre. Erre csak azért nem került sor, mert végül így is elfogadtak.
Á.K.:A Nemzeti Konzultáción senkinek a fogadóórájára nem látogattak el annyian, mint az Önére. És ez nem csak a csodálatos házi süteményeknek volt köszönhető, amelyeket mindig hozott magával, hanem mert mindenki kíváncsi volt Kudlik Júliára, az emberre. Hogyan emlékszik vissza ezekre az időkre? És egyáltalán, hogyan lett éppen Ön a Nemzeti Konzultáció háziasszonya?
-Orbán Viktort addig szinte csak a képernyőn láttam, meg az újságban. Felkértek, hogy moderáljam az évértékelő programot. Ahhoz, hogy a színpadon kapcsolatban legyek valakivel, és hogy a feladatot hitelesen tudjam megoldani, valamennyire ismernem kell a másikat. Az évértékelő találkozók előtti a közös utazások nagyon jók voltak arra, hogy mindenféléről beszélgessünk. Amikor véget ért a sportcsarnokban az ország értékelés, jó hangulatunk volt. Te jó isten, gondoltam, ez nagyon jó, de a választásokig még van egy év, és most mit fognak ezek addig csinálni? Aztán eltelt egy kis idő, pár hét, és Orbán Viktor felhívott, hogy létre kíván hozni egy konzultációs testületet. És azt szeretné, hogy legyek a szóvivője, az arca, a háziasszonya. Nekiültem, és elkezdtem gondolkodni, hogy most akkor mit tegyek. Nagyon megtisztelő volt számomra a felkérés, de úgy éreztem, én nem vagyok alkalmas szóvivőnek. Egy hét gondolkodási idő után mégis úgy döntöttem, elvállalom, de csak egyetlen feltétellel: ha semmilyen ellenszolgáltatást nem kapok a munkámért cserébe. Így történt, hogy 11 felejthetetlen hónapot dolgoztam együtt nagyszerű emberekkel. És persze senki nem hitte el, hogy nem léptem be a Fideszbe.
Á.K.: Emlékszem rá, hogy rengeteg levelet kapott akkoriban. Volt közöttük olyan, amelyben negatív kritikával illették?
-Nagyon érdekes, de csak egy olyan esetre emlékszem, amikor bántó levelet kaptam volna. Egy úr küldte nekem, aki szinte az összes létező sértést rám zúdította egy gépelt oldalban. Mivel a feladó neve és címe is meg volt adva, úgy döntöttem, személyesen járok utána, hogy vajon mivel sikerült ennyire magam ellen hangolnom őt. Engem úgy tanítottak, hogy üres kézzel nem illik beállítanom senkihez, így úgy gondoltam, meglepem egy üveg pezsgővel. Mondanom sem kell, micsoda meglepetést okoztam az úrnak, amikor megérkeztem hozzá és kedvesen megkértem, mesélje el, mivel bántottam meg olyan nagyon. Kiderült, hogy mélységesen csalódott bennem, amiért Orbán Viktor mellett látott. Körülbelül húsz perc beszélgetés után sikerült rendeznünk a konfliktusunkat. Elmondtam neki, hogy az én feladatom ott a kérdezés és nem a politizálás volt, amelyben végül egyet is értettünk és barátságosan váltunk el egymástól.
Á.K. Igaz az, hogy Ön újra beült az iskolapadba?
-Igen, ez egy nagyon érdekes történet. 2008 a Biblia éve volt és úgy döntöttem, hogy ezért elolvasom a Szentírást elejétől a végéig. Olyan hatással volt rám, hogy elhatároztam, jelentkezem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre teológia szakra. Amikor sikerült minden papírt beszereznem és kitöltenem, kiderült, hogy egy dolog elkerülte a figyelmemet. Mégpedig az, hogy én bizony már jócskán a korhatár felett vagyok. Nem azért jelentkeztem, mert diplomát szerettem volna szerezni, hanem azért, mert érdekel, amit itt tanulhatok, így óralátogató lettem.
Az est második felében a jelenlévő hallgatóság is beszégethetett a vendéggel, így arra is rákérdeztek, mit tart igazán fontosnak az életben. Erre Kudlik Júlia így válaszolt:
-Mindenek előtt a családszeretet, összetartás, hazaszeretet; az állatokkal, az élőlényekkel, a természeti környezettel való bánásmód. Maga a szeretet. Márpedig amiben most élünk az egy szeretettelen világ. Az embereket újra meg kellene tanítani szeretni. Ezért egyre több felelősség hárul a nőkre. Hiszem, hogy először a családon belül kell rendet tenni és csak ezután lehet a társadalomban. Ez pedig nem mehet hit és remény; alázat és áldozat nélkül.
K.A.
