Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

A nőket köszöntötték a kerület vezetői

Nőnapi köszöntő körúton járt Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője. Újbuda vezetői a nemzetközi nőnap alkalmából a gazdagréti, kelenvölgyi, albertfalvi és őrmezei közösségi házba, valamint az Újbudai Szenior Programközpontba látogattak el, hogy virággal köszöntsék az ünnepelteket.

Nők nélkül nem élet az élet – jelentette ki Simicskó István államtitkár már az első állomáson, majd hozzáfűzte, lányaink, édesanyáink és nagyanyáink elismerése különösen fontos manapság, amikor a nőkre egyre nagyobb teher nehezedik. Az önkormányzat jóvoltából az egyes városrészek közösségi házaiban színes műsorral kedveskedtek az idős hölgyeknek, akik számára az ünnepnap jó ürügy volt arra is, hogy találkozzanak és beszélgessenek.

A legnagyobb sikert az 1962-ben Ki mit tud?-ot nyert dalénekes, Bakacsi Béla aratta, aki a Bölcső utcai programközpontban lépett fel örökzöld slágereivel.

Hoffmann Tamás elmondta, a programsorozattal a nők iránt érzett hálát szeretnék kifejezni, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a tiszteletet és odafigyelést a nőknek nem csak ilyenkor, hanem az év minden napján meg kellene kapniuk a férfiaktól.

T.D. - ÚjbudaTV (2014. 03. 08.)

Címkék: