Idén először ünnepelhetjük e napon az ötszázötvenöt évvel ezelőtt történt nándorfehérvári diadal emléknapját. Simicskó István ünnepi beszédében felelevenítette a török seregek hódító útját, amelynek eredményeként tízszeres túlerővel sorakoztak fel Európa kapujában, Nándorfehérvárnál.
Az államtitkár szerint a győzelemhez óriási hit kellett. "A nemzeti önbecsülésünkhöz hozzátartozik, hogy az ilyen győzelmeket meg kell ünnepelni, mert önbecsülés nélkül nem lehet jövőt építeni" - emelte ki Simicskó István, majd így fogalmazott: "Büszkék lehetünk e világraszóló győzelemre!"
Simicskó István, aki a XI. kerület egyik országgyűlési képviselője is, ünnepi beszédében kitért arra is, hogy a mise helyszínéül szolgáló Etele úti telken a közeljövőben katolikus templom épül. Az ehhez szükséges építési engedélyt a ceremónia végén nyújtotta át Musits Antal atyának, aki egy éve hisz és küzd azért, hogy felépülhessen az egyház által finanszírozott templom.