Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

A magyar nyelvért emlékdíj

„A MAGYAR NYELVÉRT” EMLÉKDÍJAT ALAPÍTOTT ÚJBUDA A határon túli általános iskolás diákok teljesítményét jutalmazza a kerület

Újbuda Önkormányzata „A Magyar nyelvért”-díjjal jutalmazza azokat a határon túli testvérvárosaiban tanuló általános iskolás diákokat, akik a magyar nyelv tanulása és művelése terén kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Dr. Hoffmann Tamás, a XI. kerület polgármestere arra kéri a magyarországi önkormányzatokat, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, és támogassák a határon túli, a magyar nyelv ápolásában élen járó kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulókat.

 

Sass Szilárd a FIDESZ-KDNP önkormányzati képviselője tavaly már tizenkettedik alkalommal adta át a családja által alapított „A magyar nyelvért” díjat a felvidéki Felsőszeli általános iskolájában, ahol édesanyja hosszú éveken keresztül tanított. Ennek mintájára javasolta, hogy hasonló díjjal jutalmazza Újbuda is kárpát-medencei testvértelepülései végzős diákjait. Ezt a nemes gesztust karolta fel dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere, így a képviselő testület megalapította az „A magyar nyelvért” díjat Ada, Bene, Kézdiszentlélek, Marosvásárhely és Nádszeg magyar tanítási nyelvű iskolái számára, határozatlan időre, de minimum 10 évre. A díjat azok a végzős fiatalok kapják, akik kimagasló eredményt érnek el a magyar nyelv tanulásában és művelésében, valamint középiskolában folytatják tanulmányaikat. A díj összege településenként 100 ezer forint, ami indokolt esetben megosztható. A díjat az adott iskola tantestülete ítéli oda, és az évzáró ünnepségen adja át.

Az öt – felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági – iskolában átadott oklevél a tanulók érdemeinek elismerésén túl emléket is állít egy-egy nagy tiszteletnek örvendő egykori pedagógusnak, vagy olyan országos hírű személynek, aki a magyar nyelv művelésének elismert alakja volt. Adán „A magyar nyelvért Szarvas Gábor” emlékdíjat, Benén „A magyar nyelvért Horváth László” emlékdíjat adják át először idén júniusban, míg Kézdiszentléleken Benedek Elek, Marosvásárhelyen Sütő András, Nádszegen pedig Almási Mária a névadó.

Budapest XI. kerületének önkormányzata most arra kéri a magyarországi polgármestereket, hogy kövessék példáját, és alapítsanak hasonló díjakat kárpát-medencei testvértelepüléseik magyar tanítási nyelvű általános iskolái számára. Ezt követően kerülhet sor a díjat alapítókkal közösen „A magyar nyelvért” Klub megalakítására, hogy ily módon is segítsék a határon túli magyar fiatalokat anyanyelvük megőrzésében, ápolásában.

Címkék: