Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 10. péntek, Zsolt

A Fehérvári útig építik tovább az 1-es villamost?

Bár a közeljövőben nem éri el az 1-es villamos vonala az Etele teret, a legújabb tervek szerint mégsem csak a Budafoki útig, hanem a Fehérvári útig hosszabbítják meg a pályát. Így a 47-es villamosról át lehet majd szállni a Lágymányosi hídon át a Hungária körúton közlekedő járatra.

Újbuda szempontjából kedvező döntést hozott a Főpolgármesteri Kabinet. A Fővárosi Önkormányzat legfontosabb testülete úgy határozott, hogy átdolgozza az 1-es és a 3-as villamos továbbépítésének tervét. Az első ütemben a 3-as villamos pesterzsébeti szakaszát mégsem hosszabbítanák meg, viszont az elképzelések szerint az 1-es villamost nemcsak a Budafoki, hanem a Fehérvári útig építenék tovább a mostani végállomásától, a Lágymányosi híd pesti hídfőjétől. A legújabb javaslat szerint ugyanakkor egyelőre nem vennének új, alacsonypadlós villamosokat az 1- es vonalára, hanem a régieket használnák tovább.

A villamoshálózat fejlesztéséhez uniós támogatást szeretne nyerni a főváros, ezt a kormány is támogatja: tavaly nyáron úgynevezett kiemelt nagyprojektté nyilvánította a beruházást. Akkor még azzal számoltak, hogy több mint 30 milliárd forintos támogatást kapnak Brüsszeltől, idén márciusban azonban úgy döntött a Fővárosi Közgyűlés, hogy átdolgozza a terveket, és ezért haladékot kér a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől a pályázat szerződéskötésére.

A 3-as villamos meghosszabbítását elhalasztják, arról tovább egyeztetnek majd. Ezt egyébként támogatják a szakmai szervezetek is. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület például más nyomvonalon építené ki a vágányokat a jelenlegi pesterzsébeti végállomás és a ráckevei HÉV pályája között. Mivel csökkenteni szeretnék a költségeket - így a fővárosnak is kisebb önrészt kellene biztosítania az uniós támogatás mellé -, egyelőre nem vásárolnak új villamoskocsikat sem az 1-es, sem a 3-as vonalra: ezzel több milliárd forintot lehet "megspórolni".

Cserébe viszont nem csupán a Budafoki útig hosszabbítják meg az 1-es villamos vonalát. A Budafoki útra tervezett ideiglenes végállomást már eddig is sokan bírálták. Egyrészt a kiépítés közel egymilliárd forintba került volna, ráadásul a környéken nincs jelentős tömegközlekedés, így tulajdonképpen a semmibe ért volna véget a pálya az ideiglenes végállomásnál. Ha azonban a Fehérvári útig vezetnék tovább, egy újabb ponton érne össze a budapesti kötöttpályás hálózat. Az igazi cél persze az lenne, ha az Etele térig járna a villamos, de az eddigi tervekhez képest ezt az újat is komoly sikernek lehet nevezni.

A végleges döntés előtt a főváros még egyeztet a szakmai szervezetekkel és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel. Gyorsan kell lépni, mert a késéssel elúszhat az uniós támogatás. Tavaly még azt tervezték a szakemberek, hogy 2011-re elkészülhet az 1-es és a 3-as vonalának felújítása és meghosszabbítása. Azt még nem tudni, hogy mi az új határidő, ezért csak reménykedni lehet, hogy hamarosan már a Lágymányosi hídon is járni fog majd a villamos.

LEGFRISSEBB
×