Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 12. szerda, Lívia, Lídia

A Csillagszem eheti vendége: Molnár Ferenc Caramel

Az Újbuda TV-ben heti rendszerességgel más-más együttessel vagy zenésszel beszélget Kiss Zoltán Zero, a Karthago együttes basszusgitárosa Csillagszem című műsorában. Ezen a héten Molnár Ferenc Caramel a volt a műsorvezető vendége.
Nemrégiben jelent meg Molnár Ferenc Caramel harmadik nagylemeze, és csak néhány hete, hogy a korong címadó dalának videoklipjét a nagyközönség előtt is bemutatták. A siker még az elképzeléseket is felülmúlta, a szakemberek a legjobban sikerült kisfilmek közé sorolják. A Lélekdonor című dal a szerelemről, a szeretetről és az élet értelméről szól, és ahogy már megszokhattuk, Caramel a zeneszerzője és a szövegírója a lemeznek, valamint a legtöbb dalt ő is hangszerelte. A lemez eredeti címe Soul Shop lett volna, mint soul üzletecske, ahol soul zenét tudsz vásárolni. Aztán megszületett a dalom, a Lélekdonor és úgy éreztem, ez a kifejezés mindent elmond rólam és ami bennem van. Ráadásul ezt a szófordulatot még semmilyen szövegkörnyezetben nem hallottam ezelőtt. (A felvételt 2010. június 21.-ig tekinthetik meg az Újbuda TV-ben a Magazin után.)