Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 4. szerda, Borbála, Barbara

A Csillagszem eheti vendége: Illényi Katica

Az Újbuda TV-ben heti rendszerességgel más ismert együttest vagy zenészt mutat be Kiss Zoltán Zero, a Karthago együttes basszusgitárosa Csillagszem című műsorában. Ezen a héten Illényi Katicával beszélgetett a műsorvezető.

Hegedül, táncol, énekel. Az élet szerelmese. Olyan, mint a tarka mezei csokor: természetes, sokszínű és vidám. Bár lllényi Katica eredeti végzettsége szerint hegedűművész, hamar átlépte a szűknek érzett komolyzene határait, más műfaj felé vette útját. Úgy tűnik, sikerrel jár. Örömmuzsikát játszik, szalondzsesszt hegedül, operettet énekel, meg régi filmslágereket. Először a sztepp vonzotta, aztán dzsessztáncot tanult.

 

Vivaldi és Brahms mellett Webber, Fényes Szabolcs és Kálmán Imre egyaránt megfér a hegedűtokjában. Legfőbb élettere a színpad. Imád szórakoztatni, és bárhol is lép föl - legyen az színházi előadás, zenekari koncert vagy televíziós műsor -, garantált a siker. Színes egyénisége, magával ragadó játékossága derűt, életörömöt plántál a közönségbe, mosolyt csal az arcokra.

 

A Csillagszemben a közelgő koncertjéről beszélt vele a műsorvezető.

 

Gigi - Újbuda MÉDIA (2008. 10. 28.)