Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A 16. választókerület jelöltjei fórumot tartottak

A 16. választókörzet országgyűlési képviselőjelöltjei a Budapesti Művelődési Központban tartottak fórumot március 27-én, ahol a kerületet érintő problémákról beszélgettek, valamint az érdeklődők kérdéseire válaszoltak.

Az eseményen az öt jelölt beszámolt programjáról, majd a jelen lévők feltehették kérdéseiket. A hallgatóságot leginkább a Bikás park átépítése, valamint az Andor utca kiszélesítése körüli viták foglalkoztatták. Az érdeklődők nagy része valamely civil szervezet tagja volt.

Kristóf József, a Fidesz-KDNP jelöltje kifejtette, hogy a Bikás parkot meg kell védeni. Nem szabad engedni, hogy a parkot beépítsék és ezzel a környező panelházak melletti zöld terület csökkenjen. A Bikás park védelmében korábban már más pártok is felszólaltak. A politikustól a közönség egy tagja megkérdezte, hogy lesz-e a kerületben civilek háza. Kristóf József elmondta, hogy az ötletet támogatja, de a megvalósítás csak a választások után lehetséges.

Molnár Gyula, az MSZP jelöltje szintén felszólalt a Bikás park ügyében. Szerinte felújításra szükség van, ami a park némi átépítését vonja maga után, de ez csak szebbé teheti környéket. A jelenlegi polgármester a választásokkal kapcsolatban még kifejtette, hogy a pártszimpátián kívül még az is fontos, hogy az emberek arra a jelöltre szavazzanak, akit leginkább alkalmasnak tartanak arra, hogy az érdekeiket képviselje.

Z. A. - Újbuda WEB (2006. 03. 28.)

Címkék: