(Később, a rendszerváltás után az ő jegyzésében közölte a Sajtó Évkönyve a névsort. Hírhedett adat volt: akiket 1955-ben Rákosi az utcára küldött, kiverte kezükből a tollat. A harmincvalahány között az én nevem is szerepelt!) Lépteim hallatán meglepetten fordult hátra. -Te itt? Mi van veled? Régen nem találkoztunk. - Régen. Azóta befutott íróvá lettél. Persze, gondolhattuk volna a munkád után. Hogy vagy, merre jársz? -Otthonról jövök, de nem ott lakom már. A Körtér mellett a Fehérvári úton. Szemben majdnem a kispiaccal... (Aligha gondolta volna akkor, hogy néhány év telik el, és a lakóházán emléktábla hirdeti a nevét.) - Nem zajos az az alkotómunkához? Aztán eszembe jutott, hogy az egyetemen bármekkora is volt a hallgatók zsivaja, Mária se nem látott, se nem hallott, ha belebujt a tanulnivalóba. A szerkesztőségi szobában is vidáman fecserésztek, vitatkoztak a társai, Mária írta a riportot. Az életet, a nehézségeket, amiket csak körülményesen lehetett közreadni. Az ötvenes éveket írtuk akkoriban... Néha, vasárnaponként kirándultunk. Férje, B. Hegedűs András közgazdászhallgató volt, s mindketten arról beszéltek: mi a hivatalos propaganda -, s mi a valóság?! Később András az 56-ot előkészítő Petőfi kör titkára volt, majd súlyos börtönbüntetésre ítélték. A Madách téren akkor azt mondta Ember Mária: - Tudod, hogy engem nem zavar a zaj, ha dolgozni akarok. Kérdezed, mit csinálok? Írok. Most éppen megint egy regényt. De neked sem mondom meg, miről szól. Mindig arról, az Életről. S van egy folyóiratom, ketten alapítottuk, a Mayer Évával, aki olvasószerkesztő volt a Neue Zeutungnál. Te is ismered, hiszen dolgoztál oda... Nos, a folyóirat címe a Barátság, és a hazai nemzetiségieknek íródik! - Gondoltam, hogy újság nélkül nem tudsz meglenni... - Októberben jelenünk meg, talán írhatnál a pilisi falvakról, hogyan vettek részt a forradalomban? Még sok mindenről esett szó, régi kollegákról. "Emlékszel Boldizsár Ivánra, Asztalosra, Dutka Máriára, Csobádi Péterre, és a többiekre?" Egy pillanatra visszatért a múlt. Azzal váltunk el, egy hónap múlva hozom a kéziratot. De nem hoztam. Az ok egyszerű: zömében sváb falvakról lehetett szó. Még élénken élt emlékezetükben a kitelepítés, a börtön, a verés -, csak azért, mert egy listán szerepeltek. Pedig ízig-vérig magyarok voltak. Csak német nevekkel! Kímélet nem volt számukra sem. Nem nyilatkoztak, nem mondtak semmit. A falu hallgatott. Nem egy, nem kettő. Féltek, hogy visszatér a múlt... Akik megnyíltak, hozzátették: "csak neked"! Ehhez ma is tartom magam. Ha eljön a "Nagy Október" évfordulója, ha Újbuda napján, november 11-én koszorúzzák az emléktáblát, jó, ha erre is gondolnak az ünneplők. Ember Mária hitvallására: - Gyerekkorom a háborúval telt el, a zsidóüldözéssel. Számomra nem múló élmény az üldöztetés, az igaztalan vád, az önzés és a harácsolás. Semmi nem adhat senkinek felmentést, ha embertársának árt...
|
|
|
január 13. hétfő,
Veronika
