Betartva az elődök íratlan hagyományát, előkészítem a nagy, zománcos fazekat - ebbe kerül majd az édes alapanyag.
Hogyan? Nézzük, mit ír az internetes oldal!
Eszerint már a barack tisztítása is többféle lehet: héjastól főzzük, vagy ledaráljuk; forró vízzel leöntve lehúzzuk a bőrét és úgy főzzük, - a nagyon igényesek ugyanezt az anyagot főzés előtt turmixolhatják. Természetesen mindegyik készítő a maga módszerére esküszik. Én az Édesanyámtól látott műveletnél maradok: egy szitába rakom a gyümölcsöt, majd lábasban vizet forralva belelógatom - egy-két percig hagyom izzadni. Kivéve tálra teszem és jön következő adag. 2-3 kilónyival végezve, jöhet a következő munka: lehúzom a barackok bőrét és a nagy zománcosba teszem. Nem darálom, nem gyötröm a gyümölcsöt. A tisztítással is igyekszem: most olvastam, hogy a lekvár világos színét úgy őrizhetjük meg, ha nem tartózkodik sokáig - meztelenül -, a levegőn.
Befejezve a héjazást, jöhet a főzés.
Várjunk csak! Azt írja az egyik olvasó, hogy ő lecukrozza és egy éjszakára hidegre teszi a masszát - az levet ereszt másnapra, ebből a folyadékból lesz a rostos baracklé, a sűrűjét pedig 30-40 perc alatt megfőzi. Vigyázat, már cukros, így felforralás után folytonosan kevergetni kell! Hát, ez nem az én receptem! Nincs pincém, a hűtőszekrényben nem fér el a nagy fazekam. Én maradok a hagyományos főzésnél.
Felteszem a zománcosom a gázra és lassú főzéssel, először keveset, majd egyre többet kevergetve addig főzöm, amíg lekvár-állagú lesz. Ez kb. 30-40 perc. Most következik a cukrozás - a lekvármassza súlyához viszonyítva egyharmadnyi cukrot teszek ( 3kg-1kg) és felfőzöm. Mostmár vigyázva keverem-kavarom, mert egyre nagyobb pöfékeléssel ijesztget. A kézégetést és nagy fröcskölést megelőzendő, az edényt úgy méretezem, hogy csak félig legyen a cukrozás után is. (Így kisebb a balesetveszély, amit a forró fröccsenés kézen, lábon, akárhol okozhat - és a konyhát se teríti be!)
A forralástól számítva 20-30 percet kap az anyag az összeszerelmesedéshez és némi kóstolgatás után jóváhagyom a főzést. Én szemrevételezéssel és ízlelés alapján állapítom meg az akció végét - de olvasom, hogy hűtőben hidegített kistányérra cseppentve a lekvármasszát, az rádermedve - ha nem folyik -, akkor jó.
Kezdő háziasszonyoknak ajánlom, hogy a főzést talán ezzel kezdjék: egy kerámia vagy porcelántányérkát a hűtőbe helyezve hozzáfogunk a barack mosásához. . .
Ajjaj! Most látom, hogy az internetes jegyzetelés szerint mit lehet még hozzátenni a fövő barackhoz: meg lehet vadítani sárgarépával (reszelve, főzve), önthetünk bele csipkebogyó-ízű teát, a főzés kezdetén segíthetjük a sűrítést aszalt barackkal, és különlegessé tehetjük lecsipegetett rozmaringlevelekkel, amit a főzés befejezése előtt szórunk bele. Nem utolsósorban: jót tesz a főzeménynek pár kanál barackpálinka! (Hmm. Ehhez már családi tanács kell! Inkább kihagyjuk.)
Van diabetikus ajánlat is: 3 kg barackhoz 0,15 kg sorbit, amit passzírozás után teszünk bele, majd a tűzről levéve 15 köbcenti sacharint öntünk bele. Ez a mértékegység elgondolkoztat, de így adom tovább, ahogy láttam.
A kész lekvár további sorsa nálam nagyon egyszerű: forró vízzel edzett, majd szárított üvegekbe töltöm. (Édesanyám tepsibe melegítve tette a sparheltra a lekvárosfazék mellé az üvegeket, de hol van ma már a sparhelt. . . Még a helyesírási szótár és a számítógép sem ajánl az írásához semmit!)
Néhány hozzászóló javasolja, hogy lezárás után(!) "állítsuk fejre" az üvegeket, így nem fog megromlani a lekvár. Mások a hagyományos szalicilt vagy nátrium benzoátot használják: az előbbit a lekvár tetejére csippentik, az utóbbit feloldva keverik a masszához. Egyik idős főzőasszony a szaliciles kezelést javallja, és használatkor leszedi a lekvár tetejéről a felső, kb. 1 cm-es réteget. Ahány ház, annyi szokás. . .
Jó receptnek tartom a bio-akácmézzel való tartósítást - bár a bio kifejezés kicsit elbizonytalanított a saját főzési technikámat illetően - amit hagyományos cukorral művelek. Most jut eszembe; egyesek befőzési cukrot használnak. Ebben az esetben a lekvár kissé borsos lesz- mármint az árát illetően!
Hol hagytam abba? Végül az üvegekre csavarom a doboztetőt és befejezve a műveletet - vastag ruha közé teszem a narancsszínű "ízkölteményeket". Kihűlésig lesznek szárazdunsztban, majd felkerülnek a polcra.
Régen gyerekkoromban-, ezt még egy másik szertartás követte. Ez mindig az én feladatom volt. Az üvegek kihűlése után a celofánra - akkor még nem voltak szabvány, csavaros, csak gyönyörű, formás befőttesüvegek! - szép krepp-szoknyácska került. Édesanyám a rózsaszínt szerette. Így a mi régi spájzunkban a befőttek rózsaszínben kellették magukat és tükörfényesen ragyogtak, mert az öltöztetés előtt fényesre kellett mosdatnom őket. Ha lesz kedvem, talán keresek egy papírboltot - és veszek egy tekercs rózsaszín kreppet.
Vagy inkább nem. Bár ezek az üvegek is felkerülnek a polcra.
No, nem nálam. A gyerekeknél.
2009-08-02
|
|
|
január 12. vasárnap,
Ernő
