Hogyan kerültél kapcsolatba a Szomszédsági Önkéntesekkel, mióta veszel részt a munkájukban?
Albertfalván 9 éve működik a közösségi ház, én 3 éve, dolgozom itt rendezvényszervező, tanácsadóként, úgyis mondhatnám, hogy "hivatásszerűen" foglalkozom a közösségi élet szervezésével, közösségfejlesztéssel. Mozgalmas élet folyik nálunk, így amikor egyetemisták jelentek meg felmérni, hogy a közösségben van-e aktivitás önkéntes munkára, létrehozható-e a Szomszédsági Önkéntesek hálózata, nem jöttek hiába. Számomra is természetes volt, hogy közéjük tartozzam. Februárban Kunbábonyban, az ottani civilházban volt a felkészítésünk. Megnéztük, máshol hogy működnek az Önkéntesek, milyen sikerrel, néha kudarccal, és főleg, hogy megismerkedjünk egymással.
Mely városrészek vesznek részt a hálózatban, és kik az önkénteseitek?
Albertfalva, Gazdagrét és Lágymányos adja a Szomszédságot. Az önkéntesek helyi lokálpatrióták, akik szívükön viselik az idős lakosság problémáit, szívesen javítanának életminőségükön. (Albertfalva lakóinak 15%-a 60 év feletti)
Vannak rendszeres programok?
Az önkéntesek havonta beszámolnak a vállalásaikról, hogy mit teljesítettek, mihez kérnek segítséget. Havi rendszerességgel van portré Pódium, amikor valaki érdekes embert mutatunk be. Ingyenes internetes oktatás is volt, jelenleg pedig ingyenes az Internet használata a Közösségi házban.
Egyébként alkalmiak a programok, amit az egyik városrész szervez és meghívja a szomszédokat, akik szép számban részt is vesznek. Volt például egy bőrgyógyásznő (Dr. Lázár Szilvia) által tartott, 6 alkalomból álló kurzus, ahol laikusokat készített fel, hogy milyen tünetekkel kell orvoshoz fordulni, mi gyógyítható otthon. Ezen itt voltak Gazdagrétiek is.
Milyen érdekesebb programról tudsz még beszámolni?
Tanítanék-tanulnék címmel, tervezünk egy kezdő angol társalgási kört. A 60+ program jegyében, volt egy kiállítás gobelinekből, egy idős néni (Nyers Józsefné) munkáiból, aki 70 éves korban tanulta a technikát. Volt kezdeményezés a virágos lakókörnyezetért. Van közöttünk egy vöröskeresztes, ő foglakozik a szociális ügyekkel. Működik egy 60+ pódium, ahol mintákat, példákat mutatunk, az aktív nyugdíjas élethez.
Vannak olyan témák, amiért egyes önkéntesek egyedül harcolnak, ilyen például a posta visszaállítása, vagy forgalomszervezéssel utcák egyirányúsírása, vagy parkoló helyek kijelölése.
Tudsz-e már valami tanulságot leszűrni a munkátokból?
Elsősorban, hogy rendkívül elkötelezett a társaság, nagy bennük a készség a problémák felvetésére, megoldására, információszerzésre. Aktív életükből hozzák vissza a tudásukat, tapasztalatukat, kapcsolataikat, energiájukat, és mutatják a követendő példát a környezetüknek.
Milyen tervek foglalkoztatnak?
Gazdagréti kezdeményezés egy kérdőív, amit saját arcunkra formálunk, ennek segítségével igyekszünk felmérni a térségi gondokat, igényeket. Ugyanakkor várunk még önkénteseket, mert kevesen vagyunk ehhez a szép feladathoz.
Mi, a Médiaműhely tagjai - szintén önkéntesek - tudunk-e valami segítséget nyújtani Nektek?
Nyilvánosságra lenne szükségünk, eddigi próbálkozások nem jártak sikerrel. Népszerűsíteni kéne a munkánkat, a programjainkat, hogy talaja legyen a szándékainknak.
Ehhez mind a magam, mind a Médiaműhely segítségét szívesen felajánlom, amennyire lehetőségeink engedik, teret adunk a programjaitoknak, és figyelemmel kísérjük a további kezdeményezéseiteket is.