Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 8. szerda, Mihály

60+ Médiaműhely: Egy gellérthegyi kultúrtörténeti séta mindig aktuális. . .

Elállt a szemerkélő eső és simogató napsütésben ballagok felfelé az Orlay utcán. Kíváncsiságomat felébresztette a tájékoztatóban jelzett Rezeda utcai magánvilla, és növényritkaságokkal teli kertje. Igaz, az odavezető út kissé meredek, de sebaj!
Pihenésképpen gyönyörködöm a századfordulós házak homlokzati díszítéseiben, majd megtorpanok egy különleges épület előtt: a felirat szerint örmény templom. Kovácsoltvas kapujában most búcsúzkodnak egy sétáló csoport utolsó tagjai. Valami belső késztetéstől indíttatva velük folytatom a felfedező sétát. A lemaradóktól megtudom, hogy a Molnár C. Pál Baráti Társaság művészsétájának résztvevője lettem. Az Orlay utca végén balra kanyarodva elhaladunk Papp László (1926-2003) háromszoros olimpiai bajnokunk emléktáblája előtt, majd Illés Endre (1902-1986) író, műfordító, kritikus és könyvkiadó lakását nézzük meg kívülről. A Ménesi úton felfelé kissé lassul a tempónk - szerencsére egy saroképület előtt meg is állunk: tornyos magánvilla, bokrokkal szegélyezett belső udvarral. Emléktáblát nem találok az épületen. Vajon ki lakhatott itt? Sétavezetőnk elmeséli, hogy Wigner Jenő szüleinek háza volt, de a világhírűvé vált tudós nem itt született. Tovább baktatunk felfelé. Baloldalon fekete márványtábla hirdeti Madzsar Alice mozdulatművész lakóhelyét. Neki köszönhetjük a magyar gyógytornász képzés megalapozását. Tanításaiból tisztelői és követői egy megszívlelendő tanácsot vésettek az emléktáblára: "Nehezebb regenerálódni, mint kezdettől dolgozni a test egészséges és harmonikus felépítéséért." Milyen igaz! Egyre messzebbnek tűnik az utca vége! Hamarosan az egykori Eötvös Kollégium előtt állunk, illetve aki akar, belülről is megnézheti. Itt akár egy napot is időzhetnénk, annyi a látnivaló. Mi kicsit tempósabb sétára kényszerülünk, mert már késő délután van. Azután körbejárjuk a Kertészeti Egyetem régi épülettömbjét - rácsodálkozunk a Gellérthegy egykori történetére: itt régen szépen megművelt szőlőültetvények voltak. Ma a régi "vincellérképzőre" csak a Vincellér, Villányi, Szüret és Badacsonyi utcák elnevezése utal. Kicsit megpihenünk a színpompás virágágyások mellett, és folytatjuk sétánkat a Ménesi úton, a Szüret utcát keresztezve Medgyaszai István (1877-1959) építész lakóházáig, amely családi múzeumként működik. Itt az építész unokája vár bennünket és bemutatja az épületet. Megtudjuk, hogy a ház egykori lakója épülettervezésében ötvözte a népi formaelemeket a vasbeton technológiájú építészettel, és ez egyedülálló volt akkoriban Európában. Így tervezte meg a veszprémi Petőfi Színház épületét és az ottani Laczkó Dezső Múzeumot, a mátraházi Bán Szállót (Pagodát), a Baár-Madas Leánynevelő Intézetet és a kerületünkben lévő református templomot a hozzá tartozó épületekkel - az Október 23. utcán. Jellegzetes díszítésű házait megnézhetjük az Eszék utcában, de több helyen is találkozhatunk lakóházaival. Életéről film is készült - Zajti Gábor rendezésében -, aki az "építészet Bartókjának" nevezte. A házban megcsodálhattuk a gondosan készített - és megőrzött! - épületterveket, az elkészült épületek fotóit, az erdélyi és az indiai néprajzi gyűjtések relikviáit - egy munkában telt gazdag élet megannyi emlékét. Az utódok féltő gondoskodása és önzetlensége számunkra is lehetővé tette, hogy megismerkedjünk ezzel a különleges életművel. Sétánk utolsó helyszíne a Molnár C. Pál Műterem-Múzeum, ahol a művész festményeit, rajzait, fametszeteit és szobrait láthatjuk. Számomra itt derült ki, hogy aki eddig nagy hozzáértéssel kalauzolt bennünket a művész-sétán, az a festőművész unokája, Csillag Péter volt. A műteremben sok érdekeset megtudtunk egykori lakójáról, életéről, a falról lenéző képek alakjairól. Javaslom, aki még nem látta, tervezze be sétaútvonalába ezt a meghitt, családias, vendégbarát múzeumot, amely nemcsak a Kulturális Örökség Napján látogatható. Nem sajnálom, hogy nem jutottam el a Rezeda utcába - így is tartalmas és szép sétaút résztvevője voltam a Gellérthegyen. Sokat tanultam. Köszönet a program összeállítóinak és a sétavezetőnek.