60+ Médiaműhely: Amíg Életem volt. . .

Hajnalonta találkozni velük, amint a kukásedények fedelét nyitogatják és vizslatják tartalmukat: vajon még mi használható belőlük? - Már az este is láttalak - szólítom meg öreg Janit, akinek a fülén rádió recseg. Éppen a híreket hallgatja. - Mit szeretnél tudni? Hogy mennyi az idő? - kérdezi értetlenül. - Dehogy, rosszul hallottál. Mondom, már az este is nézted. Gondolod, gyarapodott azóta? - Az ember soha nem tudhatja. Kidobhattak valamit. . . - Mit szoktál találni? - Ruhaneműt, élelmet - ami ehető, azt az edény tetejére teszik. A héten találtam kardigánt, farmernadrágot, cipőket, még hálózati telefont is. Olyant, amelyiken a gombok a kagylón vannak. Piros a színe. Lecserélte a gazdája. Jobb neki a mobil. - Te nem mindig voltál kukás? - Nem, amíg lakásom volt, feleségem és családom. Balesetben vesztettem el őket. Aztán ráment a ház. A munkahelyem megszűnt. Engem lapátra tettek. Ennyi. Nézzük egymást. Mit lehet mondani? Mindebbe egy élet belefér! Egy mai élet. Amit oly nehéz megélni. Könnyű szellő libben a Duna felől. Janit várja az újabb kapualj, újabb kukákkal. Fülembe még ott cseng: amíg lakásom volt, amíg életem volt...