Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Új játszótér Albertfalván

"Tiétek a tér, játszatok!"

Már fogadja a gyermekeket a Fegyvernek utcai új játszótér, amely az önkormányzat öt évvel ezelőtt megkezdett játszótérprogramja részeként készült el. A 35 millió forintból létesített játszóteret a Főkert Zrt. építette, őrzéséről az Újbuda XI. Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kht. gondoskodik.

Az ünnepélyes átadón a játszótér tervezésében, kivitelezésében együttműködő cégek munkatársai mellett a tér használói, a gyermekek és szüleik is jelen voltak.

Lakos Imre alpolgármester beszédében hangsúlyozta, Újbudán folytatódik az egész országban egyedülálló, a játszóterek felújítását, korszerűsítését és új játszóterek építését tartalmazó program, amelyet öt évvel ezelőtt hirdettek meg.

Az EU normák szerinti felújításokon már túl vannak, folyamatosan tervezik az újakat. Hozzátette, az idén összesen 300 millió forintos kerületi forrás és az évről-évre elkülönített keret felhasználása után néhány éven belül minden újbudai városrésznek lesz központi, kulturált, jól felszerelt játszótere, és minden család talál lakhelye közelében legalább egy ilyen szabadidős teret.

A tapasztalatok alapján a most elkészült játszótérhez hasonlóan a korábbiakat is bekerítik azért, hogy a hinták, mászókák, játszószerek és a biztonságos gumiburkolatok rongálását megakadályozzák. Az új növényekkel és sétaterekkel tarkított Fegyvernek utcai játszótér több korosztálynak épült, egyes részeit úgy választották el egymástól, hogy a 3 és 10 év közötti gyermekek egy térben, mégis egymástól zavartalanul játszhassanak. A játszóterek takarításáról az önkormányzat gondoskodik, ám Lakos Imre reményét fejezte ki, hogy a szülők maguk is hozzájárulnak majd a tisztaság megőrzéséhez, a parkos játszótér rendben tartásához.

Az alpolgármester elmondta, reméli, hogy a zárszámadás elfogadása után felszabaduló összegből el tudnak különíteni fedezetet a 3 éves iskolai-óvodai sportudvar programra is. Az alpolgármester által szorgalmazott program szerint ugyanis az egyes intézmények udvarai és belső játszóterei felújítása, korszerűsítése igen időszerű.

Ezek, a sportolást és pihenést egyaránt lehetővé tevő, óvodai és iskolai terek ismét alkalmassá tehetők arra, hogy kulturált közösségi terekként működjenek.

A frissen átadott és birtokba is vett Fegyvernek utcai játszótéren már az ünnepség alatt haladéktalanul beindult az élet. Kicsik és nagyok egyaránt élvezték a Bükköny és a Cseperedő óvoda kicsinyeinek ünnepi műsorát, de még inkább az átadást követő lufieregetést és a Főkert Zrt. munkatársaitól ajándékba kapott "ünnepi" csokoládék ízét. Nem kellett nekik kétszer mondani: "tiétek a tér, játszatok!"

Sz. A. (2008. 06. 19.)