Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

A kerület napján nyit az Allee

Nincs az a városfejlesztési akció, amely mindenkinek egyformán tetszik. Pláne sok az elégedetlen lakó a nagyszabású beruházások közvetlen környezetében, ami érthető, sőt legtöbbször akceptálható, de azoknál a fejlesztéseknél, ahol a városvezetők és maga a fejlesztő is profi munkát végez, az aggódó hangok az átadás után általában elcsitulnak. Alig másfél hónap múlva nyit az Allee, november 11-e után vélhetően minden a helyére kerül.

Elegük van az ott élők egy részének a dugókból, a kipufogógázból. Ez az egyáltalán nem meglepő tény derült ki egy lakossági fórumon, melyet Rétvári Bence (KDNP) országgyűlési és Jankó István önkormányzati (Fidesz) képviselők hívtak össze. A fórum témái voltak: A Fehérvári út, Bocskai út, Fadrusz utca és Bartók Béla út által határolt terület közlekedési problémái, az Allee megnyitása után várható közlekedési változások és a Bocskai úti mélygarázs, amelynek terveiről, mint Jankó István szavaiból kiderült, a Bocskai úton élők eddig nem is tudtak, csak az ő szórólapjáról értesültek róla. Szerinte belső Budán P+R garázst építeni lehetetlen ötlet, és kezdeményezni fogja, hogy az ott élők nyilváníthassanak véleményt arról, hogy akarják-e a mélygarázst. A fórumra meghívott szakember, Pásti Imre, a Főpolgármesteri Hivatal közlekedési ügyosztályának forgalomtechnikai alosztályvezetője elmondta, hogy a forgalomtechnikai alosztályon csak a múlt héten értesültek arról, hogy a Szabolcska Mihály utca nem járható, az itt folyó munkálatokra senki nem kért engedélyt. Mivel nem lehet itt közlekedni, tovább növekedett az Eszék utca forgalma. Az Eszék utcában élők már azt szeretnék, ha más be sem hajthatna utcájukba, annyira elegük van az óriásira duzzadt forgalomból. Bár a fórum kissé kaotikusra sikeredett, bekiabálásokkal tarkítva zajlott, ebben szinte minden ott lakó egyetértett. Lehetséges-e, hogy a piac mellőli mélygarázsból ne az Eszék utcában menjen a teherforgalom, tették fel a kérdést. Egyébként azért járnak erre az autók, mert csak innen tudnak a Bocskaira balra fordulni, ha vissza akarnak menni Pest felé. Pásti szerint elvileg lehetséges, mert mindent meg lehet oldani, de bizonyos szabályokat akkor is szem előtt kell tartani. Egy lakó szerint az Eszék utcát úgy lehet megvédeni a teherforgalomtól, hogy kikövetelik: tegyenek ki táblát, hogy csak személygépkocsival lehessen behajtani. Egy másik Eszék utcai lakó is arra panaszkodott, hogy sokszor alig tud hazajutni, olyan dugó van az átmenő forgalom miatt. Akár sorompóval is le lehetne zárni, vetette fel ugyanez a lakó, aki szerint csak az utcában lakók és a hozzájuk látogatóknak kellene megengedni, hogy behajtsanak. Pásti Imre úgy véli, erre ma a hatályos magyar KRESZ szerint nincs lehetőség, mivel az Eszék utca közterület. Egy Bercsényi utcai hölgy azt kérdezte, hogy miért nem lehet azt a megoldást választani, mint a MOM Parknál, ahol a főútvonalról lehet lehajtani a mélygarázsba. Egy másik lakó elmondta, az Eszék utcába azért nem akarnak korszerű útburkolatot, mert a mostani, ha eső van, legalább visszatartja az autósokat. A Szabolcska és a Fadrusz utcaiak is hasonló panaszokat fogalmaztak meg a forgalommal, a zajjal és a levegőszennyezéssel kapcsolatban. Nyitás a kerület napján Néhány nappal a fórum előtt a beruházó bejárást szervezett, melyen lehetőséget adott mindenkinek arra, hogy véleményét elmondja, kérdéseit feltegye magának a beruházónak. A helyszínen egyetlen lakó sem emelt kifogást az építkezés ellen. A fórumon felvetett problémák némelyike ennek ellenére ezen a tájékoztatón is szóba került, mégpedig a fejlesztői megoldások kapcsán. A munkálatok hamarosan befejeződnek, az egykori Skála helyén felépült Újbuda Városközpont bevásárló centrumának impozáns üvegkapuján november 11-én, a kerület napján léphetnek be először a látogatók. A hatalmas beruházás eredménye azonban nem csak egy budai pláza és irodaház. A központ megálmodói az épület környezetét is teljesen átalakították, hogy az itt élők mindennapjait is kellemesebbé tegyék. Ezt a célt szolgálja többek között a Bercsényi utca alatt kialakított csaknem 100 méter hosszú alagút is. Novemberben az Allee bevásárlóközponttal együtt adják át Budapest második leghosszabb közforgalmi alagútját. A Várhegyi alagút utáni ezüstérmes közel 100 méter hosszú, és a Bercsényi utca alatt fut. Mivel a komplexum megnyitása nagyobb forgalommal és a lakókat érintő negatív hatásokkal jár együtt, a beruházó már a tervezéskor ügyelt a helyzet megoldására. 'Az elején úgy döntöttünk, eltemetjük a problémát', kezdte tájékoztatóját Glavatity Gábor, az ING Ingatlanfejlesztő Kft. fejlesztési igazgatója. 'Az ötletes alagút ugyanis a városközpont teremgarázsába érkező látogatói-, áruszállítói- és a teljes átmenő forgalmat elvezeti. Az alagút feletti rész gyakorlatilag csak a lakók behajtására szolgál majd. A környező utcák tehermentesítése és a környék forgalmának csökkentése érdekében az épület másik oldalán is létesült egy rövidebb alagút, ami a Fehérvári útról, a Vásárcsarnok mellől nyílik. Ez az épület földalatti szintjeihez vezet, és az üzletek, valamint a hipermarket áruszállítási tevékenységeit rejti a föld alá, megkímélve ezzel a lakókat a kellemetlenségektől. A zsúfoltság minimalizálását szolgálja a Fehérvári úti piac árurakodójának korszerűsítése is, melynek eredményeként a kereskedők fedett helyen rakodhatják ki autóikat.' A nyilvános bejáráson Glavatity Gábor kísérte végig az érdeklődőket, hogy saját szemükkel tapasztalhassák meg a rekord sebességgel végbement változásokat. A komplexum 95 százaléka elkészült, már csak apróbb munkálatokon dolgoznak a belsőépítészek. 'Jelenleg az üzlethelyiségek kialakítása folyik, ami nem a mi feladatunk, hanem a bérlőké', magyarázta az igazgató. A fejlesztő cég már csak a burkolatok, álmennyezetek, és korlátok befejező munkálatait végzi, ezután az üzemeltető cég veszi át az egész épületegyüttes felügyeletét.