Október a magyar festészet ünnepe
A XVII. Magyar Festészet Napja programsorozatban idén 100 kiállítást és 400 művész kétezernél is több munkáját tekinthetik meg az érdeklődők országszerte és határon túl. A kiemelt helyszín Újbuda, Eger és Szolnok.
A XVII. Magyar Festészet Napja programsorozatban idén 100 kiállítást és 400 művész kétezernél is több munkáját tekinthetik meg az érdeklődők országszerte és határon túl. A kiemelt helyszín Újbuda, Eger és Szolnok.
A tervezettnél tovább, október 15-ig látható Tilless Béla kiállítása a Karithy Szalonban.
ÁLOMARCÚAK címmel nyílik GROSS ARNOLD (1929-2015) kevésbé ismert korai portré festményeiből kamara-kiállítás a Gross Arnold Galériában október 19-én.
A Magyar Festészet Napja 2002-ben indult Újbudáról civil kezdeményezésként és csak remélni lehetett, hogy egyszer az országot átszövő, a határokon átlépő, egész héten át tartó művészeti fesztivál, a hazai kortárs festészet méltó és átfogó seregszemléje lesz.
A második évben a program már kétnapos volt, 2006-ban pedig több mint egy héten át tartottak a festészethez kötődő események. Idén 400 művész kétezernél is több képe látható országszerte a kiállítóhelyeken.
Koszorúzással egybekötött ünnepségen emlékeztek meg idén az 1849. október 6-án mártírhalált halt aradi vértanúkról a Petőfi Laktanyában és a Schweidel József utcában.
Kirekesztettségről, átalakulásról, magányról és magára találásáról szólt a minap a B32 Galéria és Kultúrtér színpadán bemutatott Egy rút kiskacsa - másmese című darab.
A nyári szünet után újraindult Hadik Brunch – Művészet Reggelire rendezvénysorozat, amelynek első vendégei A Pál utcai fiúk musical főszereplője Vecsei H. Miklós ’Hasi’ és Grecsó Krisztián voltak.
Az iskolai zaklatás folyamatát tárja fel a Nézőművészeti Kft., a Manna és a Pagony Kiadó ifjúsági előadása, amelyet október 9-én mutat be a B32 Galéria és Kultúrtér.
Bikácsi Daniela visszatérő témája az ember nélküli, de az ember által alkotott természeti táj ábrázolása. Október 10-én, a B32 Galériában nyíló tárlatán – amely egyben székfoglalója a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián – régi és új munkáit mutatja be a közönségnek a festőművész.
Hatodik alkalommal rendezik meg a Supka Géza Alapítvány az Olvasás Éjszakája fesztivált. A rendezvény ezúttal szeptember 29-én várja az irodalom szerelmeseit az ország különböző pontjain.
A Kárpátaljai Ferences Misszió javára rendeztek jótékonysági koncertet a Szent Imre Plébániatemplomban szeptember 23-án. Az esten XVII. századi magyar zenét adott elő Sebestyén Márta és a Musica Profana együttes.
Ma van a magyar dráma napja, ebből az alkalomból a színházak magyar szerzők műveivel, nyílt próbával, díjátadóval és rendhagyó programokkal várják a közönséget.
Jakobi Anna Mária festőművész alkotásai az Ars Sacra Fesztivál részeként láthatók a Budai Klub Galériában. A tárlatot Feledy Balázs művészettörténész nyitotta meg szeptember 13-án, a résztvevőket Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő köszöntötte. A kiállítás október 18-ig tekinthető meg.
Nyolcadik alkalommal rendezte meg a Bartók Béla út ünnepét, az Eleven Őszt a Kulturális Tizenegy Egyesület. Egész hétvégén kiállítások, workshopok, színházi és táncelőadások, koncertek és fiesta hangulat várta a látogatókat Újbudán. A rendezvény díszvendége Mexikó volt.
Hetedik alkalommal leshet be idén a kulisszák mögé a közönség szeptember 22-én, a Színházak Éjszakáján.