Annak érdekében, hogy az eddigi benyomásokról, illetve az önkormányzat jövőbeli terveiről közvetlenül adjunk tájékoztatást az érintetteknek, 2023. november 7-én és 9-én „Menzareform Újbudán” címmel előadásra és közös beszélgetésre hívtuk a közétkeztetésben érintett intézmények vezetőit, valamint a szülői munkaközösségek képviselőit.
A találkozókon Kis-Fleischmann Éva kabinetvezető részletesen beszámolt az elmúlt hónapok tapasztalatairól és a tervezett módosításokról. Ezt követően a kerületi közétkeztetésért felelős szakembereket is bevonva konstruktív párbeszéd alakult ki, melynek során az intézményvezetők és a szülők képviselői elmondhatták véleményüket és feltehették kérdéseiket.
A találkozók sikerét látva, Újbuda Önkormányzata a jövőben is fontosnak tartja a hasonló találkozók szervezését. Arra buzdítjuk az érintetteket, hogy aktívan használják a minőség folyamatos fejlesztése érdekében kialakított visszajelző rendszert: a kozetkeztetes@ujbuda.hu e-mail címre és az Újbuda applikáción beküldhető észrevételek mellett, újdonságként január elejéig a kerületi óvodákban és iskolákban étkező gyermekek szülei személyesen, intézményenként öt napig megkóstolhatják az oda járó gyermekeik ételeit, és azokról véleményt is formálhatnak.