A kerület kitartva a korábbi évek próbálkozásai mellett, idén is több részre bontotta a napi 10 000 ember étkeztetését célzó közbeszerzését. Az új koncepció mostanra beérni látszik, mely lehetővé tette, hogy több szolgáltató induljon valós eséllyel, visszahozva a piaci logikát, hogy a közpénzek felhasználása a korábbinál hatékonyabb és ésszerűbb legyen.
Az önkormányzat tapasztalatai szerint a korábbi, egycsatornás nagybeszerzések szinte lehetetlenné tették, hogy új szereplők lépjenek piacra. A megszokott szolgáltatók mellett az intézménytípusok szerinti pályáztatás segítségével lehetőséget kaptak azok is, akik egy teljes kerületi közétkeztetés összevont ellátásánál kisebb, de az adott intézménytípusok szerinti feladatellátáshoz megfelelő kapacitással rendelkeznek.
A megtakarítás nem az ételek mennyiségének, vagy minőségének rovására történt. A nyílt verseny során nyertes ajánlatot benyújtó szolgáltatók az üzemeltetés hatékonyságán, elsősorban az alacsonyabb rezsiköltségeknek köszönhetően tudtak jobb ajánlatot adni, miközben az ételek továbbra is egészségesek, ízletesek és változatosak maradnak.
Az új rendszerben az önkormányzat több mint bruttó 950 millió forinttal kevesebbet költ rezsi költségekre, illetve közel bruttó 220 millió forinttal többet költ élelmiszer alapanyagokra a következő egy évben.
Megmarad a választható A/B menü az iskolákban, működik tovább a salátabár és azon oktatási intézményekben, amelyek ezt az igényüket jelezték svédasztalos kínálat továbbra is elérhető marad, illetve kialakításra kerül.
A kerület fenntartja a lemondási kompenzáció rendszerét is: az időben lemondott étkezések után a szülők továbbra is visszakapnak 500 forintot, amivel nemcsak a családi kasszát, hanem az élelmiszer-pazarlás csökkentését is támogatja az önkormányzat.
Újbuda közétkeztetési rendszere naponta mintegy tízezer embert lát el, összesen 23 ezer adag étellel. Ekkora volumen mellett különösen fontos, hogy a döntések valódi versenyhelyzetben, átlátható és jogszerű keretek között szülessenek. Az önkormányzat minden közbeszerzési eljárásban kizárólag a törvényes, tiszta és átlátható megoldások mellett kötelezi el magát, és meggyőződése, hogy a közpénzekkel való felelős gazdálkodás csakis a nyílt verseny biztosításával valósulhat meg.