Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Az Újbudai Civil Fórum felhívása és nyilatkozata

Újbudai Civil Fórum.

Az Újbudai Civil Fórum tagjai a lakóterületi civil szervezetek nevében felkérik ÚJBUDA Önkormányzata Képviselő-testületének tagjait, hogy politikai céljaik tiszteletben tartása mellett, képviselői esküjüknek megfelelően, a testület szervezeti és működési szabályzatában meghatározott jogaikat és kötelezettségeiket gyakorolják.

Törekedjenek a kerület lakosságának döntő többségét érintő kérdésekben konszenzus kialakítására, és közösen biztosítsák a képviselő-testület működőképességét.

Mindannyiunk előtt ismert, hogy ÚJBUDA Önkormányzatának Képviselő-testülete már második alkalommal nem fogadta el napirendjét, következésképpen nem került sor a meghirdetett ülésre.

Az Újbudai Civil Fórum a testületi ülés anyagait április 15-én megtárgyalta, a napirendekről véleményt alakított ki. Ez alapján megalapozottan állíthatjuk, hogy azok döntő többségében olyan határozatokat tartalmaznak, amelyek közvetlen hatással vannak Újbuda különböző korosztályú (elsősorban a fiatalok, többgyermekes családok és idősek) lakosainak életvitelére, életminőségének alakulására.

Például az alábbi döntések hiányában nem kerülhet sor:

- A pénzben és természetben nyújtott szociális és gyermekjóléti támogatások juttatására,
- A szociális szolgáltatások bővülésére,
- A gyermekjóléti alapellátások kiszélesítésére,
- A környezetvédelmi alap 2008. évi, mintegy 110 millió forintos felhasználására,
- A József Attila Gimnázium és a Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola kerületi tulajdonban tartására,
- A 2007. évi zárszámadáshoz kapcsolódóan:
- egyes intézményeknek nyújtott támogatások odaítélésére, ami esetenként fizetésképtelenséget eredményez;
- a pedagógusnapi elismerések kifizetésére;
- az iskolák, óvodák udvarainak felújítására;
- egyes intézmények felújítására, korszerűsítésére;
- intézmények vezetői pályázatának elbírálására;
- ÚJBUDA önálló közterület-felügyelete működésének beindítására;
- Óvodai, bölcsődei férőhelyekkel kapcsolatos döntésekre.

A felsorolt kérdések is azt mutatják, hogy a kerületi polgárok életminőségének javítása és egyes intézmények működése érdekében a döntések halaszthatatlanok, ami működőképes képviselő-testületet igényel.
Budapest, 2008. május 7.

Albertfalviak Polgári Köre -Sarkadi Nagy Emília
Bikásparki Egyesület - Klacskó Géza
Gazdagréti Katolikus Egyesület - Dr. Lipp László
Kelenföldiek Egyesülete - Németh Katalin
Kelenvölgyiek Polgári Köre - Jakab Árpád
Lágymányosiak Egyesülete - Bana Sándor
Újbuda Baráti kör - Dr. Szilágyi Balázs

Újbudai Civil Fórum (2008. 05. 08.)