Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

2008

Újabb múzsás siker

Több mint kétszáz alkotás érkezett a Film-Szabadság-'56 forgatókönyvíró- és ötletpályázatra. A zsűri nyolc fiatal munkáját választotta ki, amelyeket a Magyar Televízió megfilmesít, és 2009. október 23-án bemutat. Az egyik díjazott a Múzsák Csókja tehetségkutató vetélkedő első szériájának nyertese, Kiss Emma lett.

A rendőrkapitány jelenti - 2008. 11. 13.

2008. november 12.-én, előzetes egyeztetéseket követően sor került a XI. kerületi egyéni képviselők és a körzeteikhez kijelölt 8 körzeti megbízott kolléga (KMB) találkozójára a XI. kerületi Önkormányzat épületében.

Reneszánsz divatbemutató

A Szociális Munka Napján tartottak nyílt napot a XI. kerületi Budai Speciális Szakiskolában, ahol a tanulásban akadályozott fiatalok középfokú oktatását, szakképzését látják el. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakmák közül csak azokat oktatja az iskola, melyeket tanulóik el tudnak sajátítani, vagyis kevesebb elméleti és több gyakorlati képzést igényelnek.

Felvette Grosics Gyula nevét a Budai Sport Általános Iskola

"Egy jó focimeccset kellene rendezni az udvaron, ezúttal megbocsátjuk az igazgató úrnak, hogy gyengén futballozik", mondta tréfásan minden idők egyik legjobb magyar kapusa, az egykori Fekete Párduc, Grosics Gyula. Újbuda sporttagozatos általános iskolája mostantól az ő nevét viseli.

Állásbörze Újbudán

Harmadik alkalommal került megrendezésre az Újbudai Állásbörze a Polgármesteri Hivatalban. Az önkormányzat által szervezett esemény sikerét jól mutatja, hogy idén a tömeget elkerülendő, a meghívott 75 cég három helyszínen várta az álláskeresőket.

Ősz a Fonó Budai Zeneházban

Kisapám Klub, mezőségi táncok, Tükörfolyó Fesztivál, Dresh koncert. Gazdag programmal zajlik a november a Fonóban. A zene háza a tőle megszokott értékekkel kínálja zenei csemegéit és az elmaradhatatlan táncprogramokat.  

Számvetés félidőben

Molnár Gyula polgármester az egyéni szocialista képviselőkkel együtt bejárja a kerület összes városrészét, hogy lakossági fórumokon vitassa meg a helyi lakókkal, ki, hogyan fogadta az Önkormányzat eddigi intézkedéseit, és milyen kérések fogalmazódtak meg életkörülményeik javítására. Az első két helyszín Gazdagrét és Őrmező volt.

Kaland a karosszékben

Az egykori legendás Dakar Rally szellemi örököse a Budapest-Bamako. A rajt nem Párizs és a finish nem Dakar, de az élmény ugyanaz. A futam igazi, hosszú kemény terep rally. Marokkó kősivatagos útjain, szaharai dűnéken és vályogkunyhós szavannai falvakon keresztül dönget a mezőny Mali fővárosába, Bamakoba. Sivatag, forróság, homoktenger és terepjárós kalandozás, humanitárius segítségnyújtás. Ennek a kalandnak az élményeit gyűjtötte össze egy gazdagréti utazó Budapest - Bamako című könyvében.

Oldalak