Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 11. szombat, Ferenc

Közbiztonságból közepes

Újbuda közbiztonsági szempontból a főváros középmezőnyéhez tartozik, mondja a XI. Kerület Közbiztonságáért Alapítvány elnöke. Tóth Lászlót arról kérdeztük, szerinte milyen problémákat kell megoldani annak érdekében, hogy Újbuda rendezettebb és biztonságosabb hely legyen.

Milyen szerepe van az alapítványnak a közbiztonság területén működő szervezetek között? 

 

A XI. Kerület Közbiztonságáért Alapítvány gyakorlatilag a kerület rendje és biztonsága érdekében megfogalmazott és elismert célok megvalósításában alapvető szerepet játszik. Támogatásával dolgozik a rendőrség, a tűzoltóság, az újonnan felállt közterület-felügyelet és a polgárőrség. Emellett természetesen a tűzoltóság alapvetően a Fővárosi Önkormányzat forrásaiból gazdálkodik, a közterület-felügyelet pedig Újbuda Önkormányzatának a költségvetésében önálló tételként szerepel. 

Elégedett a kerület közbiztonságának mai állapotával? 


Ha körülnézünk Budapesten, azt tapasztaljuk, hogy Újbuda a főváros középmezőnyébe tartozik, ami a közbiztonságot illeti. Javítani kell a közterületek rendjét, a belső városrészekben sok a graffiti, az engedély nélküli árus. A parkolásban is van némi káosz, és az iskolák környezete sem megnyugtató. Van még teendő, nagyon fontos, hogy például a polgárőrség és a rendőrség még összehangoltabban dolgozzon, mint eddig. Az általánosságok mellett persze vannak konkrét és sürgős feladatok, mint például a Zöld Pardon és környékének konszolidálása. 

Az utóbbi éveket tekintve milyennek érzi a közbiztonság helyzetének változásait? Javult vagy inkább romlott a helyzet? 


Én inkább azt mondanám, nagyjából évek óta tartjuk ezt a szintet, jó volna, ha a helyzet inkább javulna. Kifejezetten zavaró például, hogy rengeteg a hajléktalan Újbudán. 
Tudom, hogy ez nem pusztán közbiztonsági kérdés, tehát a megoldás nem egyszerű. Talán ezért is van az, hogy ezzel a problémával egyelőre nem tudunk megbirkózni. Nemrégiben zárult az a gépkocsitender, amelynek nyomán a kerületi rendőrök új autókat kapnak. 

Hány autót cserélnek le? 


Már megkötöttük a szerződést öt Ford típusú autóra, amelyek nem vadonatújak, hanem használtak, de nagyon jó állapotban vannak. Az öt autóért 17 millió forintot fizetünk, és azokat a kocsikat cseréljük le, amelyek a legtöbb kilométert futották. A vásárlás fedezete egyébként annak az öt szolgálati lakásnak az eladásából befolyt pénz, amelyeket a benne lakó rendőröknek adtunk el. Sajnos nem túl kényelmes a gazdálkodásunk, a költségvetési szigor igen szűk keretek közé szorítja az alapítványt.

B.A. - Újbuda MÉDIA (2008. 09. 15.)