Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 12. vasárnap, Pongrác

Kerti hulladékból zöld javak

Svájcban a kertekben keletkező szerves hulladékot zöld javaknak hívják. Ennek az az alapja, hogy ha a lehullott leveleket, lenyírt füvet, letört gallyakat egy helyre gyűjtik és megfelelően tárolják, értékes növényi trágyát nyernek. Azaz, kiváló tápanyagot a talajnak. Újbudán most elindult egy program, amelyben minden kerületi háztartás, vagy intézmény fakeretet kaphat a kerti hulladék komposztálására.

Összesen hatszáz komposztáló keretet osztanak szét a kerületben azoknak, akik ezt a környezetbarát módszert szeretnék alkalmazni a saját kertjükben. Ez két és fél millió forintjába kerül a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt-nek, és szintén a támogatók között van az OBI, valamint szakmai tapasztalataival a Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz).

Szilágyi László, a HuMuSz elnöke szerint országszerte mintegy másfél millió háztartást érinthet ez a téma, és ha valamennyien komposztálással dolgoznák fel az elhullott növényeket, 800 ezer tonna hulladék hasznosulna ahelyett, hogy a szeméttelepekre kerül.

Fodor Vince, Újbuda alpolgármestere arra számít, hogy ezzel az akcióval sikerül meggyőzni a kerületieket, hogy támogassák az önkormányzat kezdeményezését és fogadják el a kereteket, akár saját érdekeiket is szem előtt tartva. A program indulásakor a Fürkész Óvoda csoportjait is meghívta az alpolgármester, hogy a jelképes első keretbe almacsutkáikkal indítsák el a komposztálást.
Aki egyébként még nem élt a lehetőséggel, az felkeresheti a HuMuSzt, ahol egy igénylőlap kitöltésével hozzájuthat a nagyjából egy köbméter komposztot befogadó kerethez.

B.A. - Újbuda MÉDIA (2008. 11. 06.)