Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 20. péntek, Friderika

Hírek: Kultúra

Hiánypótló drámapedagógiai műhely a Szkénében  

A ’90-es években Németországból indultak drámapedagógia foglalkozások, hogy a színházi előadásokat közelebb vigyék a fiatalokhoz. Improvizációval, beszélgetéssel, interaktív ötletekkel népszerűsítették a különféle stílusú produkciókat. A kezdeményezés évek óta népszerű Magyarországon is, a Szkéné például idei őszi évadát a Rakpart 3. című háromlépcsős ifjúsági programmal bővítette.

Ingyenes előadással indult a Manna Matiné sorozat  
 

Vitéz László kalandjaival indult az Új Bábszínház Újbudán sorozat mostani évada a B32 Galéria és Kultúrtérben szeptember 8-án. Ősztől minden hónap második vasárnapján bábelőadásokkal várja a közönséget.

Hamarosan indul az idei Ars Sacra Fesztivál  

Több mint hatszáz ingyenes programmal, csaknem 400 helyszínen várják országszerte és a határon túl is az érdeklődőket az idei Ars Sacra Fesztiválon, amelyet szeptember 14. és 22. között rendeznek meg.

Csontváry-évforduló a Hadikban  

Szeptember 6-án nagyszabású utcabállal nyitja a Hadik Kávéház az őszi szezont, az ingyenes koncerten az Ivan and the Parasol lép fel. A Hadik Irodalmi Brunch hétvégi eseményeire ősszel is neves meghívottak érkeznek, a szervezők a mostani sorozatban a művész barátságokra és az alkotótársakra fókuszálnak. Szeptemberben egy író házaspár, Szabó T. Anna és Dragomán György a vendég.

Újbábszínház Újbudán  

Manna Matiné címmel 2017-ben kortárs bábszínházi sorozat indult a B32 Galéria és Kultúrtér, valamint a Manna Produkció együttműködésében. A harmadik alkalommal ősztől útjára induló projekt nemcsak a fiatal bábművészeknek kínál állandó bázist és játszási lehetőséget, de a nagyközönséghez és a színházi szakmához is közelebb viszi a műfajt.

Jubileumi pályázat és programok Albertfalván  

Albertfalva fennállásának 200. évfordulója alkalmából egész évben számos rendezvényt szerveznek a helyi intézmények és civil szervezetek. Színes programokkal, játékos vetélkedőkkel, kiállításokkal várják az érdeklődőket. Ilyen például az Albertfalva anno-retro című fotópályázat: az Albertfalvi Közösségi Ház munkatársai erre olyan régi felvételeket vártak, amelyek bemutatják, hogyan nézett ki korábban a település. Ősszel vándorkiállítást szerveznek a kiválasztott képekből a helyi intézményekben, illetve egy albumot is megjelentetnek, amely fel­idézi a régi Albertfalva hangulatát.

Bráda Tibor ólomüveg ablak tervei a Bartók 1 Galériában  

Élete főművének tartja Bráda Tibor festőművész a dunaújvárosi Krisztus Király főtemplom festett ólomüveg ablakainak megtervezését. A munkát bemutató nagyméretű, színes képeket, valamint az üvegablak-készítés folyamatát dokumentáló filmet a Bartók 1 Galériában mutatták be augusztus 9-én.

Kamarazene a BME OMIKK-ban  

Hagyományteremtő célú kamarazenei előadás helyszíne volt nemrég a BME OMIKK. A Műegyetem Nagyolvasóját Csajkovszkij muzsikája töltötte be.

Tíz éve halt meg Cseh Tamás  

Tíz éve, 2009. augusztus 7-én halt meg Cseh Tamás Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész, egy korszak hangulatának legendás tolmácsolója. Az évforduló alkalmából több megemlékezést is tartanak.

Két Fonós lemez a világzenei toplista élén  

Nemzetközi viszonylatban egy kiadónak sem sikerült eddig a világzenei toplista két vezető helyét megszereznie. A World Music Charts Europe-ot (WMCE) most két Fonós kiadvány vezeti: első helyen a Boban Markovic Orkestar MRAK című albuma, második helyen pedig Lajkó Félix & VOLOSI lemeze szerepel.

Üvegtárgyak és land art művek a Trezorban  

Tükröződő felületek, hullámzó vizek és tájak, üvegplasztikák és foncsorozott tükörszobrok láthatók Soltész Melinda Személyes reflexiók című kiállításán, egészen szeptember 13-áig a Trezor Galériában.

A kert, ahol virtuóz termett  

Ránki Fülöp kiváló szüleitől, Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraművészektől kapta tehetségét, húszas éveinek derekára már ő is komoly nevet szerzett magának. Szüleivel – akik 2017-ben kapták meg Újbuda díszpolgári címét – gyakran közösen is fellép, ilyenkor három zongora szólal meg a színpadon, különleges élményt adva a közönségnek. A zongoraművészt újbudai otthonában látogattuk meg, amelynek kerti pagodájában akár napi 8–10 órát is gyakorol.

„Pótolhatatlan veszteség”  

Gazdagréten készült a '80-as és '90-es évek meghatározó magyar televíziós sorozata Horváth Ádám rendezésében. A Szomszédok egyik fontos szerepét, Vágási Ferit alakította Nemcsák Károly. A színművészt, a József Attila Színház igazgatóját Szentpéterváron értük el telefonon, ahová a magyar színészválogatott keretével utazott a helyi színészek csapatának meghívására.

Horváth Ádám temetése július 16-án 9 órakor lesz a Farkasréti temetőben.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Rendhagyó környezetismeret órák és kerekasztal-beszélgetések a szerbiai Adán  

Újbuda Önkormányzata szervezésében magyar és szerb pedagógusok tartottak rendhagyó környezetismeret órákat Szerbiában az adai és a moholi általános iskola hetedikeseinek június 4-6. között. Az órákon a klímaváltozás hatásait és az alkalmazkodás lehetőségeit vizsgálták a tanulók. A programot lakossági fórum és pedagógus kerekasztal-beszélgetés is kiegészítette. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a klímaváltozás határokon átnyúló komplex probléma, de az együtt gondolkodás, a közös cselekvés javíthatja az alkalmazkodás esélyeit.