Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 11. vasárnap, Ferenc

A rendőrkapitány jelenti

Újbuda rendőrkapitányának tájékoztatása szerint, a XI. kerületben elfogtak és előzetes letartóztatásba helyeztek három rablót. A kapitány levele itt olvasható.

Legyen Ön is segítő!

Önkéntes segítőket keres kerületünk egyik leghasznosabb szolgálata, az Otthon Segítünk Alapítvány. A XI. kerületben 2001. óta tevékenykedő szolgálat feladatának a kisgyerekeket nevelő családok segítését tűzte ki célul.

A Dunába zuhant egy helikopter

Egy ember életét vesztette, amikor a Dunába esett egy helikopter a Lágymányosi híd és a Csepel-sziget északi csúcsa között

Újbuda is elismerte az életmentő buszsofőrt

Egy négyéves kislány életét mentette meg Somlyai Zoltán a 33-as busz sofőrje. Az ünnepek alatt ettől a hírtől volt hangos a média, most pedig Lakos Imre alpolgármester hívta meg a buszvezetőt a Polgármesteri Hivatalba, hogy személyesen köszönje meg neki hőstettét. A cukorkától majdnem megfuladt gyermek hálás szülei azóta többször is találkoztak az életmentővel.

Életet mentett a polgárőr

Január 31-én az M7-es autópályán járőröző kerületi polgárőr, Mészáros István észrevett egy embert, aki a szalagkorlátra dőlt és láthatóan rosszul volt.

A Csillagszem eheti vendége: Budapest Acoustic Band

Az Újbuda TV-ben heti rendszerességgel más ismert együttest vagy zenészt mutat be Kiss Zoltán Zero, a Karthago együttes basszusgitárosa Csillagszem című műsorában. Ezen a héten a Budapest Acoustic Band tagjaival beszélgetett a műsorvezető.

Szív küldi szívnek az Újbuda TV-ben

Valentin nap a szeretet napja s mindannyiunk Kevese megérdemel annyit, hogy boldogságot szerezzünk neki egy kis apró figyelmességgel, egy szál virággal, egy kedves szóval vagy egy meglepetéssel. Az Újbuda TV most ehhez nyújt segítséget a kerület lakói számára.

Isten éltesse Grosics Gyulát!

Grosics Gyula, Kerületünk díszpolgára, az Aranycsapat tagja 2009. február 4-én töltötte be 83. életévét. Az Újbuda MÉDIA csapata ezúton kíván további jó egészséget a legendás sportolónak.

Tovább romlik az újbudai Feneketlen tó állapota

Tovább romlik az újbudai Feneketlen tó állapota, mert a Fővárosi Önkormányzat mulasztása miatt a tó jogilag nem létezik, így megmenteni is nehéz - mondta Rétvári Bence, a KDNP országgyűlési képviselője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

A legjobb tűzoltós fotók 2008-ban

15 ezer kép közül internetes szavazással dőlt el a 2008-as év legjobb tűzoltós fotója a Lánglovagok.hu tűzoltóportálon. A díjazottak között egy újbudai fotós, Kis-Guczi Péter fényképe is szerepelt.

Elfogták a rablót

Elfogta a rendőrség azt a 44 éves férfit, aki még hétfőn kirabolta a Bartók Béla úti bankot.

A Csillagszem eheti vendége: Bob-bon

Az Újbuda TV-ben heti rendszerességgel más ismert együttest vagy zenészt mutat be Kiss Zoltán Zero, a Karthago együttes basszusgitárosa Csillagszem című műsorában. Ezen a héten Tóth Verával beszélgetett a műsorvezető.

Újbuda-kispanda nyereményjáték

Az Újbuda újság tavalyi utolsó számában közzétettünk egy nyereményjátékot az Újbuda-kispandával kapcsolatban. A nyertesek nevét itt olvashatják.

A Csillagszem eheti vendége: Tóth Vera

Az Újbuda TV-ben heti rendszerességgel más ismert együttest vagy zenészt mutat be Kiss Zoltán Zero, a Karthago együttes basszusgitárosa Csillagszem című műsorában. Ezen a héten Tóth Verával beszélgetett a műsorvezető.

Halálos áldozatot is követelt a tűz a Fraknó utcában

Lángokban állt a Fraknó utca egyik házának tizedik emelete, a tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a helyszínre és így néhány óra leforgása alatt sikerült megfékezniük a tüzet. A katasztrófa egy halálos áldozatot is követelt.

Két órán át ömlött a gáz

Nagynyomású gázvezetéket rongált meg egy munkagép csütörtökön délután a főváros XI. kerületében - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.

Kisteherautó borult fel a Bocskai úton

Rakomány nélküli hűtőkocsi borult az oldalára január 13-án délután a főváros XI. kerületében - közölte Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.

A rendőrkapitány jelenti (3. hét)

Az elmúlt hétvégén egy idős asszony lakásába csengetett be egy középkorú férfi és egy nő, akik közölték, hogy hamis pénzt kapott a sértett, ezért házkutatást kell tartani a lakásában. Ennek során nemcsak kézpénzét, hanem ékszereit is megvizsgálták és az ékszereket is hamisnak találták, így mindezeket elvitték. Eközben a falból kitépték a vezetékes telefon zsinórját, hogy sértett ne tudjon telefonálni.

A Csillagszem eheti vendége: Anita

Az Újbuda TV-ben heti rendszerességgel más ismert együttest vagy zenészt mutat be Kiss Zoltán Zero, a Karthago együttes basszusgitárosa Csillagszem című műsorában. Ezen a héten Anitával beszélgetett a műsorvezető.

Elhunyt Leszták Tibor

Leszták Tibor, a MU Színház alapítója és művészeti vezetője hosszan tartó, bátorsággal és méltósággal viselt betegség után 2008. december 25-én, 53 éves korában elhunyt.

Oldalak