Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 11. vasárnap, Ferenc

Boldog születésnapot Veronika néni!

Száz évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Molnár Mihályné. A Rupphegyi úti Idősek Otthonának ő a legöregebb lakója. A történelem egyik legviharosabb évszádában élt; egy fia, két unokája és három dédunokája született.

Nők hete Újbudán

Újbuda Önkormányzata ezen a héten különleges módon ünnepli a hölgyeket. A március 8-át követő munkanapokon az Önkormányzat női dolgozóinak rövidebb lesz a munkaideje.

Nem veszett el az Irinyi János szobor

Több lakossági bejelentés érkezett a napokban az Önkormányzathoz Irinyi János 2,5 m magas mészkő szobrának eltűnéséről a Lágymányosi utca 21/B és 23/B közt található parkból.

Támogatást kér a Vöröskereszt

Március 14-én országszerte egész napos adománygyűjtést szervez a köztereken a Magyar Vöröskereszt. Hazánk legnagyobb karitatív szervezetének önkéntesei közel harminc városban visznek perselyeket az utcára, hogy az így beérkezett pénzadományokból támogassák a rászorulókat. A kezdeményezés kifejezetten a helyi szükségletek kielégítésére irányul, vagyis a gyűjtés célja területenként eltérő. Újbudán az összegyűlt adományokat a nehéz anyagi körülmények között élő családok gyermekeinek nyári táboroztatására fordítják.

Zséda és az anyukák

A gazdagréti bevásárlóközpontban működő Szülők Háza nevéből adódóan nemcsak a gyerekek önfeledt játékának ad teret. Az anyukák, apukák, vagy nagyszülők itt csemetéjük felügyelete mellett valami mást is kapnak, amitől valahogy kevesebb teherrel a vállukon indulhatnak haza. A szervezők most egy új programmal rukkoltak elő, melynek köszönhetően a szülők közéleti személyiségeknek tehetnek fel kérdéseket az anyaság és a gyermeknevelés témakörében. A frissen indult fórum vendége ezúttal Zsédenyi Adrienn énekesnő volt.

A rendőrkapitány jelenti: Pedagógusbántalmazás a kerületben

Március 1-jén, 17.00 óra körül a Menyecske utcai   Kossuth Lajos Gyermekotthonban, egy gyógyszeres befolyásoltság alatt álló növendék az egyik nevelőt több alkalommal, ököllel megütötte, majd a helyszínről elmenekült. A nevelő a jelenlegi orvosi adatok szerint nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A rendőrkapitány jelenti: Canabis ültetvény lakáson

Az elmúlt időszakban az országos sajtóban hallhatták, hogy Budapesten állampolgári bejelentések alapján több olyan lakóházat talált a rendőrség,  amelyekben külföldi állampolgárok Canabis ültetvényeket hoztak létre.

A Csillagszem eheti vendége: Groovehouse

Az Újbuda TV-ben heti rendszerességgel más ismert együttest vagy zenészt mutat be Kiss Zoltán Zero, a Karthago együttes basszusgitárosa Csillagszem című műsorában. Ezen a héten a Groovehouse-zal beszélgetett a műsorvezető.

Karátson Gábor a Budai Klubban

A kommunizmus áldozatainak emléknapján Karátson Gábor Kossuth-díjas író, Munkácsy-díjas képzőművész életének gazdag élményanyagából villantak fel történetek a Budai Klub Galéria közéleti estjén. Az 56-ban börtönt is megjárt író helyzetértékelésében arra is felhívta a figyelmet, le kell vonni a tanulságokat és újraépíteni társadalmunkat.

Új, régiós bűnügyi felderítési módszer Budapesten

Budapest Rendőr-Főkapitánysága egy új, régiós bűnügyi felderítéses módszert alakít ki Budapesten, a betöréses lopások, a rablások és a gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítása érdekében. A modell külföldön már bevált, Budapesten március elején vezették be.

A XI. kerületi rendőrkapitány a dél-budai régió vezetője

Öt régiót hoz létre március elsejétől a Budapesti Rendőr-főkapitányság meghatározott bűncselekménytípusok eredményes felderítése érdekében. Az átszervezés csak a rablásokat, a gépjárművekkel kapcsolatos jogellenes cselekményeket és a betöréses lopásokat érinti, a kerületi kapitányságok és azok vezetői helyükön maradnak, de közülük öten a régiók vezetői is lesznek. Így Dr. Balázs Norbert, Újbuda rendőrkapitánya is, aki ezentúl nemcsak a kerületet, hanem az egész dél-budai régiót vezeti.

A rendőrkapitány jelenti (9. hét)

Újbuda rendőrkapitányának tájékoztatása szerint, üldözték majd elfogták azt a férfit, aki gépkocsit tulajdonított el a IX. kerületben. Az újbudai rendőrök szolgálati autója az akció során megrongálódott. A kapitány tájékoztatója itt olvasható.

A Csillagszem eheti vendége:Szikora Róbert

Az Újbuda TV-ben heti rendszerességgel más ismert együttest vagy zenészt mutat be Kiss Zoltán Zero, a Karthago együttes basszusgitárosa Csillagszem című műsorában. Ezen a héten Szikora Róberttel beszélgetett a műsorvezető.

Metró-kerekasztal - Hol lesz a végállomás?

A 4-es metró igazán csak akkor enyhítené Budapest közúti közlekedési terhelését, ha dél-budai végállomása nem Kelenföldön, hanem a budaörsi virágpiacnál lenne. Az Újbudán tartott metró-kerekasztal résztvevői ebben nagyjából egyetértettek.

Kevesebb rendőr - több bűncselekmény

Balázs Norbert, Újbuda rendőrkapitánya megtartotta éves beszámolóját, ahol elmondta, hogy a kerületben az elmúlt évben növekedett a betöréses lopások, a gépkocsilopások és a gépkocsifeltörések száma. Beszélt a szervezet működésével kapcsolatos nehézségekről is, de kifejezte, hogy bízik az Újbuda - Új rend program lendületében.

A nyugdíjas diák: Kudlik Júlia

A XI. kerületi Fidesz Női Tagozata a KDNP irodájában tartotta meg első összejövetelét, ahol a meghívott vendég a legendás műsorvezető, Kudlik Júlia volt. Az este folyamán többek között az is kiderült, hogy az egykori bemondó ma nyugdíjas tanulóként éli mindennapjait. A kérdező Ábrahám Katalin önkormányzati képviselő volt, aki még a Nemzeti Konzultáción ismerkedett meg beszélgetőpartnerével. A következőkben a beszélgetés egy részletét olvashatják.

A Csillagszem eheti vendége: Keresztes Ildikó

Az Újbuda TV-ben heti rendszerességgel más ismert együttest vagy zenészt mutat be Kiss Zoltán Zero, a Karthago együttes basszusgitárosa Csillagszem című műsorában. Ezen a héten Keresztes Ildikóval beszélgetett a műsorvezető.

Balesetek a hóesés miatt

A hétfő délutáni hóesés több balesetet is okozott a fővárosban, a XI. kerületben hármas karambol történt.

A rendőrkapitány jelenti - 2009. 02. 13.

Újbuda rendőrkapitányának tájékoztatása szerint, a XI. kerületben a térfigyelő kamerákkal rögzítik az objektív felelősségi körbe eső szabálysértéseket. A kapitány tájékoztatója itt olvasható.

A Csillagszem eheti vendége: A.D. Studio

Az Újbuda TV-ben heti rendszerességgel más ismert együttest vagy zenészt mutat be Kiss Zoltán Zero, a Karthago együttes basszusgitárosa Csillagszem című műsorában. Ezen a héten az A.D. Studio tagjaival beszélgetett a műsorvezető.

A Te Valentinod

Rengeteg történet kering a Valentin nap eredetéről. Ha egy picit utánanézünk, egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy már két-három történetet is elolvastunk, de hogy melyik a leghitelesebb, azt nehéz lenne kideríteni. Az Újbuda MÉDIA stábja arra volt kíváncsi, hogy vajon mit takar ez az ünnep és hogy a kerületiek ünneplik-e a Szerelmesek napját?

Oldalak