Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 8. szerda, Mihály

A rendőrkapitány jelenti (9. hét)

Újbuda rendőrkapitányának tájékoztatása szerint, üldözték majd elfogták azt a férfit, aki gépkocsit tulajdonított el a IX. kerületben. Az újbudai rendőrök szolgálati autója az akció során megrongálódott. A kapitány tájékoztatója itt olvasható.


2009. február 21.-én, 13.45. órakor rendőrségi körözvény kiadására került sor, mivel a IX. kerületből eltulajdonítottak egy Mazda típusú tehergépjárművet, melyet a tulajdonosa felismert és követte az ellopott gépkocsiját.

A sértett telefonon tartotta a rendőrségi ügyelettel a kapcsolatot, így amikor a lopott kocsi a kerületünkben volt és a 6-os számú főút irányába haladt, akkor a Hunyadi J. út 19 sz. alatt lévő Savoya benzinkútnál az egyik járőrünk észlelte a körözött gépkocsit. A teherautót a 6-os főúton utolérték, majd a gépjármű vezetőjének intettek, hogy a járművel húzódjon félre és álljon meg. A főúton a XXII. kerület Tóth József utcánál a gépjármű vezetője a megállási szándékát a gépkocsi irányjelzőjének működtetésével egyértelműen, az úttest széle felé jelezte.

A szolgálati gépjárművel kollégáim a lopott autó elé kanyarodtak, hogy annak továbbhajtását megelőzzék. A kanyarodási manőver közben észlelték, hogy a lopott gépkocsi újra gyorsítani próbál, ezért a rendőrautó vezetője a kocsit az esetleges ütközést megelőzendően az úttest közepe felé kormányozta. A manőver során az út szélén lévő csúszós, sáros felületen a szolgálati gépjármű megcsúszott és a jobb első része neki ütközött az útpadka mellett lévő Fővárosi Gázművek kb. 60 cm. magas oszlopának.

Miután a szolgálati gépjármű megállt, a gépjármű vezetőjét a rendőreink elfogták. Szerencsére a balesetben nem sérül meg senki sem és a lopott gépkocsi vezetője sem tudott elmenekülni, így azt a jogos tulajdonosa visszakapta. A bűncselekmény elkövetőjét, az eljárás lefolytatása céljából átadtuk a IX. kerületi Rendőrkapitányság részére.