Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 20. hétfő, Bernát, Felícia

Kerületünk

Biztonságos fejlődés, kiszámítható megújulás  

Több mint nyolc éve dolgozik együtt Újbuda és az itt élők érdekében dr. Hoffmann Tamás polgármester

és dr. Simicskó István kormánybiztos, a kerület országgyűlési képviselője. Úgy látják, az átgondolt városfejlesztési stratégia mellett a közösségépítő munkának is köszönhető, hogy Újbuda egy olyan hely, ahol jó élni.

Újbudai tűzoltók a Zúzmara Félmaraton  

Az időjárás sem tántorította el az XI. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományát, hogy részt vegyenek a Zúzmara Félmaraton és Futófesztiválon január 13-án. A tűzoltók a félmaratoni távon indultak.

Sikeres volt az Allee adománygyűjtése  

Mintegy 3 millió forint gyűlt össze az Allee Bevásárlóközpont karácsonyi adománygyűjtésén. Az akcióval a Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítványt támogatták.

Újévi fogadás a BME-n  
 

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) vezetői ünnepélyes keretek között fogadták azokat a politikusokat, diplomatákat, hazai és külföldi partner vállalkozások vezetőit, akik az elmúlt időszakban segítették a felsőoktatási intézmény működését, fejlődését. A rendezvényen részt vett Tarlós István főpolgármester, Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője és Hoffmann Tamás polgármester is.

Az új évet köszöntötték  

Újévi fogadáson látta vendégül a helyi intézmények vezetőit Újbuda Önkormányzata. A meghívottakat Hoffmann Tamás polgármester köszöntötte, aki az oktatási és szociális terület változásairól is beszélt.

Elhunyt Zsitnik Béla olimpiai bronzérmes evezős  

Életének 95. évében elhunyt Zsitnik Béla, az 1948-as, londoni olimpia kormányos kétevezős versenyszámának bronzérmese, a magyar evezőssport ikonikus alakja. A sportoló mintegy hatvanöt évet élt a kerületben.

Épül az Etele Plaza Újbudán  

Pillanatkép az épülő Etele Plaza az ország legnagyobb multimodális, azaz több közlekedési módot összekötő csomópontjában, az Etele tér közvetlen közelében 2019. január 8-án.

Idén két hónapig tart a farsang  

Elkezdődött a farsang időszaka, amely minden évben vízkereszttől tart hamvazószerdát megelőző keddig. 2019-ben ez a nap március 6-ra esik.

Díjazták az ajándékozókat  

December 20-án a Polgármesteri Hivatal tanácstermébe invitálták a legötletesebb, legkreatívabb karácsonyi díszeket készítő kerületi diákokat. Hoffmann Tamás polgármester minden karácsony előtt ezekkel az ajándékokkal lepi meg az idősotthonok lakóit, az idős klubok tagjait, majd díjazza a gyerekeket.

Vízkereszt után félmillió tűlevelű kerül ki az utcákra  

A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. a karácsonyi ünnepeket követően szervezetten gyűjti össze és szállítja el a fenyőfákat. A lakosság a kukák mellé, vagy a kijelölt gyűjtőhelyek egyikére teheti ki a fákat, Újbudán 28 ilyen helyszín van.

Illés Klub: fél évszázad az FMH-ban  

Ötven esztendeje költözött az Illés-együttes klubja az akkori FMH-ba, ennek évfordulóját ünnepelték december 8-án a TEMI Fővárosi Művelődési Házában.

Karácsonyoztak a szentimrevárosi idősek  
 

Közös ünnepléssel búcsúztatták az évet a Szentimrevárosi Idősek Klubja tagjai. Az összejövetelen Hoffmann Tamás polgármester ajándékcsomaggal és újbudai gyerekek által készített díszekkel kedveskedett a szépkorúaknak.

Fenyőfavásár Újbudán  
 

Közel 1300 kerületi rászoruló család vihetett haza akciós fenyőfát idén. A Vicus Alapítvány által szervezett és az önkormányzat által támogatott eseményt december 17-re hirdették meg.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Biztonságos fejlődés, kiszámítható megújulás  

Több mint nyolc éve dolgozik együtt Újbuda és az itt élők érdekében dr. Hoffmann Tamás polgármester

és dr. Simicskó István kormánybiztos, a kerület országgyűlési képviselője. Úgy látják, az átgondolt városfejlesztési stratégia mellett a közösségépítő munkának is köszönhető, hogy Újbuda egy olyan hely, ahol jó élni.