Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Żoliborz

                   

Żoliborz, a lengyel főváros Varsó legszebb és legkisebb kerülete. A Visztula bal partján helyezkedik el.

Területe: 8,47 km2, lakóinak száma a 2013-as népszámláláskor 48 469 fő volt.

A kerületet nyugat felől Aleja Prymasa Tysiąclecia, észak felől Aleja Armi Krajowej, keletről a Visztula folyó, dél felől pedig vasúti vonal határolja.

A városrész neve a francia nyelvből ered – Joli Bord, ami „gyönyörű partot” jelent.

Żoliborz kerület 3 egységre oszlik, a Marymont-Potok, a Sady Żoliborskie és a régi városrész a Stary Żoliborz.

A kerület nagy részét zöld területek, parkok alkotják mintegy 25 hektáron. Żoliborz története összefonódik a főváros, illetve az ország történelmével. Itt van – többek között – a varsói Citadella, mely az 1830. évi felkelést követően, I. Miklós cár rendelkezésére felépített börtön. A kerület jelentősége elsősorban a II. világháború eseményeihez kapcsolódik, innen indultak el 1944 augusztusában a varsói felkelés harcai.

A kerületben számos műemlék található: több műemléki templom, a Powązki temető, amely a lengyel kiválóságok (művészek, politikusok stb.) temetkezési helye. Számos emlékmű és szobor díszíti, melyek felidézik a történelmi eseményeket (főleg a legújabb kori történelmet), híresek a könyvtárai is. Művészeti galériák kínálják látnivalóikat, itt működik a varsói Víg Színház is és több iskola, itt található a Tűzoltó Főiskola.

Újbuda 2016. június 24-e óta hivatalos partnere Żoliborznak. 2015 novemberében Dr. Hoffmann Tamás polgármester látogatást tett varsói partnerénél. Erre az útra elkísérte Csúcs Lászlóné is, aki a magyarországi Parlament lengyel szószólója, volt újbudai nemzetiségi elnök. A találkozót viszontlátogatás követte 2016. június hónapban. A hivatalos megállapodást ünnepélyes keretek között, Budapesten a Gellért Szállóban, a II. Lengyel Magyar Testvérvárosok Találkozóján írta alá a két kerület polgármestere Krzysztof Bugla és Dr. Hoffmann Tamás. Az ünnepségen részt vettek a kerület Ustroni partnervárosának képviselői is.

A żoliborzi delegáció látogatásának hírei a helyi újságban, ide kattintva tekinthető meg

**************

Friss hírek:

Zoliborz: Szwajkert Jendrek II. Labdarúgó Torna (2017. szeptember)

   

Varsó legkisebb kerülete az új testvérváros