Kerületünk
Túra-, és programajánló november 1-2-re
Ha a gyerekeket nem szeretnék magukkal vinni a temetőkbe, a szokásos túraprogramok mellett egy Halloween partyt, és több érdekes, állatokkal kapcsolatos uticélt ajánlunk hétvégére.
Lakossági fórumsorozat indul Újbudán
Akikért a harang szól - Új harang a Szent Imre Templomban
Október 31-éig tart a vágányépítés a Körtéren
Október 31-én fejezik be a Villányi úti és a Fehérvári úti villmosvágányok összekötését. A Bartók Béla úti villamosvágány átszelés építése érinti a Móricz Zsigmond körtéri vágányszakaszokat.
A rendőrkapitány jelenti - 2008. 10. 28.
Elfogták a betörőket és gépkocsitolvajokat. Hallgatók csaltak egyetemi dolgozatírás közben. A XI. kerületben az elmúlt napokban két jelentősebb - rendőrségi beavatkozást igénylő - esemény történt.
A Csillagszem eheti vendége: Illényi Katica
Nyerjen könyvet Ön is! - Újbudai könyvajánló - Napló
Kaffka Margitnak nagyon izgalmas élete volt, amely áthatotta szépirodalmi alkotásait is. Ady Endre a "nagyon-nagy író-asszony"-nak nevezte, a magyar irodalom egyik legjelentősebb női íróját, a Nyugat nemzedékének fontos tagját. Naplóját a közelmúltban adta ki a Nap Kiadó.
Molnár Gyula interjú
A nemzeti egységről szólt az ünnep
A Budai Sport Iskola a Szoborparkban emlékezett
Megújult az Arany Dániel tér
A környéken lakók Albertfalva csendes kis közterét hosszú évekig csak méltatlanul rossz állapotban használhatták. Újbuda Önkormányzata most rendbe hozta a területet.
Újbudai krimi
Okos, szép, elkényeztetett és gonosz újbudai úriasszonyokról szól Nemere Istvánnak, a népszerű írónak az új krimije, mely Naponta fogsz meghalni címmel jelent meg. Ebből az alkalomból beszélgettünk a legtermékenyebb magyar íróval, aki a közelmúltban jelentette meg 500. kötetét és a jelek szerint egyáltalán nem szeretné mérsékelni a tempót.