Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Prága 5. kerülete

            

Prága a Cseh Köztársaság fővárosa, egyben legnagyobb települése. Prágát gyakran hívják száztornyú városnak, vagy egyszerűen a városok királynőjének. Prága történelmi központját az UNESCO 1992-ben a Világörökség részének nyilvánította.

   

Az 5. városrész a történelmi belváros szomszédságában, a Moldva folyó bal oldalán terül el, nincs messze a Károly hídtól. Területe és lakosságszáma alapján a főváros legnagyobb kerülete. Történelmi nevezetességei között található a Szent Vencel Bazilika, ahol II. Vencel cseh államalapító királyt megkoronázták. A templommal szemben látható a 19. századi városháza patinás épülete, mely ma szintén a polgármesteri hivatal. A közelben helyezkedik el a barokk stílusú, Dientzenhofer építész tervezte Portemka Palota, mely rendezvények, kiállítások helyszíne. A földrajzi szempontból dombos városrész jellegzetes hangulata a 17-18. században alakult ki, nemesi kertek sokasága és villaépületek „díszítik. Ez a környék a virágzó középkori Prága vallási és főként művészeti előkelőségeinek lakóhelye volt. Mozart itt alapozta meg világhírnevét számos ősbemutatóval, amikor saltzburgi és bécsi sikertelenségei után száműzöttként érkezett Prágába. A ma is meglévő Bertramka Palota nemesi családjának vendége volt. A kerületben lakott még Albert Einstein, Lion Feuchtwanger, Thomas G. Masaryc, Josef Zitek (építész) és Joachim Barrande geológus, akiről a Barrandov Filmgyárat nevezték el. A kerület művészeti központja a Nemzetek Háza, ahol hangversenyeket, bálokat és kiállításokat tartanak.

    

A polgármesteri hivataltól nem messze található a Staropramen sörgyár múzeuma.

Újbudának 2003 óta számos területen folyamatos együttműködése alakult ki cseh testvér kerületével. Milan Jancik egykori polgármester egyike volt annak a V4 városi vezetőnek, akik aláírták 2004-ben az együttműködési megállapodást az EU által támogatott Újbudai Partnervárosi Konferencián, a visegrádi Királyi Palotában. 2004-ben részt vettek a „Fussunk át az EU-ba” rendezvényünkön, és minden évben indulnak az immár hagyományos Szent István Napi baráti labdarúgó tornán.

  

A hármas együttműködési köteléket kihasználva több alkalommal közösen pályázott az EU Bizottságához Prága5, Trogír és Újbuda: a „Kulturális örökségvédelem”, a „Fogyatékkal élő emberek beilleszkedése a mindennapokba”, „60+ Program” stb. meg is valósult.

  

2015-ben első alkalommal szervezte meg Prága5 a középiskolások nemzetközi konferenciáját, melyen a József Attila Gimnázium diákjai vettek részt nagy sikerrel.

   

Életreszóló élményben van része a fiatal tehetségeknek a Talent Koncertek estjein, mert a Prágai Filharmónikusok kíséretében léphetnek fel. Ezeken a programokon a Weiner Leó Zenei Szakközépiskola tanítványai nagy sikerrel szerepelnek immár évek óta. A zenei kapcsolatok is kölcsönösek: az elmúlt évben az Újbudai Partnervárosi Zenei Fesztiválon a prágai reneszánsz kórus programja érdekes színfolt volt az adai, a marosvásárhelyi, a trogíri és a hazai kórusok között.

   

Friss hírek:

Újbudai evezősök a Károly híd alatt

Prágában koncerteztek az újbudai zeneiskolások