Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Megkezdődött a Skála bontása

Molnár Gyula polgármester hangsúlyozta, helyes és jó döntést hozott az ING, hogy belevágott ebbe a beruházásba. "Úgy gondolom, hogy valaminek a vége mindig egyben valami újnak a kezdete is. Elég csak arra gondolni, hogy az új városközpont jelentősen javítja majd a környező ingatlanok értékét is."

Elekes András, a beruházó cég vezetője röviden ismertette céljaikat, miszerint nem csupán egy kereskedelmi központ létrehozásán dolgoznak, hanem egy új, kerületi jelentőségű vonzásközpont megvalósítását tűzték ki célul. Az új központ mindazt biztosítani fogja, amit a Skála is nyújtott három évtizeden át az itt élőknek, nevezetesen, hogy szívesen jártak ide az emberek és közösségi térként is funkcionált.

Komjáthy Ágnes, a Skála egykori háziasszonya is jelen volt az eseményen, és meghatottan emlékezett vissza arra az időre, amikor az egyetemről kikerülve az első munkahelye a Skála volt. Később, vevőszolgálati osztályvezetői munkaköre mellett őt választották a Skála háziasszonyának és reklámarcának is.

A köszöntők után daru segítségével emelték le az óriási S betűt, és aki kíváncsi volt, még utoljára körülnézhetett az épületben. A bontás megkezdődött, ezután a régészeti feltárás következik, majd az építkezés. A tervek szerint 2009-ben nyílik meg az új komplexum.

Újbuda MÉDIA (2007. 08. 07.)