Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

Vöröskereszt

Rekord mennyiségű élelmiszert osztott ki a Vöröskereszt

Három tonnányi élelmiszer csomag és gyerekjáték gyűlt össze a Vöröskereszt Erőmű utcai központjában, amit nehézsorsú családok és hasonló helyzetű, gyakran egyedülálló idősek vehettek át az ünnepek előtt, és után. Az adománygyűjtő akció jelentős sikere elsősorban az újbudaiak nagylelkűségének köszönhető. Idén 4 újbudai, illetve 3 budafoki óvoda és iskola teremtette elő az adományok több mint felét, de Újbuda Önkormányzata is támogatta az akciót.

Kezdődik az iskolaév

Könnyebb tanévkezdés, bővülő intézményrendszer, szorosabb kapcsolat a szülőkkel.

Tanszer gyűjtést rendezett a Vöröskereszt

Füzetek, színes ceruzák, iskolatáskák. Az iskolakezdés elengedhetetlen kellékei, ám sok családnak a legalapvetőbb iskolai eszközökre sem telik. Vöröskereszt XI. kerületi szervezete ezért játék, sportszer és tanszer gyűjtéssel készült a tanévkezdésre, amit szeptemberig többször is megismételnek.

A Vöröskereszt is segít a járvány miatt bajba jutottaknak

– Már kora tavasszal láttuk, mi történik Kínában, majd Olaszországban, így időben elkezdtünk felkészülni. A fő fel­­adatunkká most az vált, minden mást félretéve, hogy a járvány miatt bajba került embereknek segítsünk, egészségügyi intézményeket támogassunk – idézte fel Nagy Tibor, a Magyar Vöröskereszt budapesti szervezetének innovációs vezetője.

Segítségnyújtásról és baleset-megelőzésről a legkisebbeknek

Segítségnyújtásról és baleset-megelőzésről a legkisebbeknek

Játszótéri hősök címmel hirdetett a Vöröskereszt kísérleti programot. A szervezet ezen a nyáron két fontos témával keresi fel az újbudai játszótereket; az újraélesztéssel és különböző veszélyhelyzeti ismertek átadásával, melyet játékos formában, korukhoz igazított tematikával sajátíthatnak el a gyerekek.

Közösen támogatja a rászorulókat a Vöröskereszt és Újbuda Önkormányzata

Közösen támogatja a rászorulókat a Vöröskereszt és Újbuda Önkormányzata

A XI. kerületi Vöröskereszt egyik szolgáltatása a nehéz körülmények között élő Újbudaiak támogatása. Ezt a lakosság, a fővárosban szinte egyedülálló módon, évi 10-12 tonna jó minőségű használt ruha adományozásával segíti. A segítségkérések azonban mindinkább az élelmiszerekre koncentrálódnak, amit Újbuda Önkormányzata évek óta próbálja enyhíteni a szervezetnek nyújtott támogatásával.

Csajok, autóverseny, humanitárius eszmék

Az Opeles Csajok - Kapitány Dorottya, Pánczél Gyöngyi páros Afrika után újabb erőpróbára indulnak ezúttal Ázsiába. A Csajok immáron a Vöröskereszt s20 Humanitarian Racing csoportjának tagjai is, melynek megfelelően a versenyzés mellett figyelmet fordítanak az érintett országok humanitárius kihívásaira is.

60+ Médiaműhely: Ritka vér - körlevél

Biztos Ön is kapott már olyan körlevelet, amelyben ritka vércsoportú embereket kerestek, adjanak vért egy beteg gyermek részére. Ön mit tett ezzel a körlevéllel? Gondolom, gondolkodás nélkül tovább küldte! Nem kezdett kutakodni még akkor sem, amikor már a sokadik ilyen kör e-mailt kapta.

Dupla öröm - Jótékonysági könyvvásár a Vöröskeresztben

Egy jól kiválasztott könyv a legértékesebb ajándék is lehet a karácsonyfa alatt megbúvó csomagok között. Főleg, ha olcsón jutunk hozzá egy-egy ritka példányhoz és még jótékonykodunk is vele. Erre a "többszörösen is megéri" elvre alapozott a Vöröskereszt Jótékonysági könyvvásárával, amelyet a fiatalok által is kedvelt Szatyor bárban rendeztek meg.

Ruhagyűjtési akció a Vöröskeresztnél

A világ egyik legnagyobb informaikai vállalatának magyarországi szervezete a kerületi Vöröskereszttel szervezett ruhagyűjtési akciót november 9-én. A társadalmi felelősségvállalást fontosnak tartó cég a jövőben is partnerségben kíván maradni a segélyszervezettel.

Vásárt tartott a Vöröskereszt

Ruhák, bútorok, konyhai csetreszek kerültek terítékre a Magyar Vöröskereszt budapesti szervezetének vásárán a Bikszádi utcában.

Vöröskeresztes Karácsony

Az újbudai vállalkozók és magánemberek által összegyűlt adományokból a kerület lakói részesültek, melyeket az önkéntesek és a Vöröskereszt munkatársai folyamatosan fogadtak és továbbították a rászoruló családoknak. Ennek köszönhetően a szervezet újbudai központja 100 kerületi nagycsaládos és 300 idős ember számára tette emlékezetesebbé a karácsonyt.

Tisztújítás a Vöröskeresztben

A Magyar Vöröskereszt életében 2008 a tisztújító kongresszus éve. Országos szinten és régiókra bontva is ilyenkor választják meg a vezetőségi tagokat. A Vöröskereszt Dél-Budai szervezetének tisztújítására március utolsó hétvégéjén került sor az Önkormányzat dísztermében