Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Beköszöntött a tavasz a Gazdagréti Közösségi Házba is

Gazdagréti Tavasz 2008.

Ismét megrendezték a Gazdagréti Tavasz programsorozatot a Gazdagréti Közösségi Házban. A szervezők idén is színes programokkal várták az érdeklődőket. A nagy hagyományokkal rendelkező két napos programsorozat a felnőttekre többek között festménykiállítással, koncerttel, nyílt szerkesztőségi órával gondolt, de természetesen a gyerekekről sem feledkeztek meg, őket bábelőadással és játékkészítő foglalkozással várták.

A rendezvény pénteken a klubszoba nyílt szerkesztőségi órájával kezdődött, amely a negyedévente megjelenő Rét kulturális- és tájékoztató folyóirat szerkesztőségi órája. A magazin a helyi civil szervezetek és intézmények tevékenységét mutatja be, de természetesen a gazdagrétiek is színesíthetik írásaikkal, sőt a mostani alkalommal egy kisóvodás ajánlotta fel, hogy szívesen rajzolna az újságnak. Nagy volt az érdeklődés, és örülünk, hogy a helyiek figyelemmel is kísérik az itten eseményeket - mondta Jenei Ilona a ház vezetője.

A programsorozat keretén belül "Hang-képek" címmel Révi Tamás festménykiállításának megnyitójára is sor került. A művész életében három fő csapásirány van: zene, képzőművészet és a mérnöki munka. Mivel mindhármat nem választhatta hivatásának, elbúcsúzni pedig egyiktől sem tudott, végül elvégezte a Műszaki Egyetemet, de nem hagyott fel sem a zenével sem a képzőművészettel - a mai napig fest, emellett játszik és énekel az Őrmezei Tarka Színpadon.

Az első este a Chameleon Big Band nyomta a talp alá valót, egy fergeteges koncertet adott forró latin ritmusokkal, tánccal. A második napon az apróságoknak Grimm mesével szereztek örömet a szervezők, méghozzá a Farkas és a kecskegidák című bábelőadással a Kalamajka Bábszínház előadásában. Azok sem unatkoztak, akiknek alkotni támadt kedvük, hiszen a kézműves foglalkozásokon gyerekjátékokat készíthettek a művészpalánták.

Amíg a kiskorú bábelőadást nézett, vagy alkotott valamit a gyereksarokban, addig apu sakkozott, anyu pedig megnézte Révi Tamás festményeit - ha esetleg mégis akadt valaki, aki nem tudott magával mit kezdeni, az a Vöröskereszttel megvizsgáltathatta vérnyomását, vércukor- vagy koleszterinszintjét.

Az utolsó nap során Pálkövi József nemzetközi sakkmesterrel küzdhettek meg az igazán bátrak, a sakk szimultán párbajok során azonban egy játékos sem volt képes legyőzni a mestert, egy döntetlen játszma volt, ezt az eredményt Jenei Ilona nagy örömére egy gazdagréti fiatalember érte el.

Huszák Nina - Újbuda TV (2008. 04. 24.)