Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

2010

FIDESZ

Országgyűlési választások 2010

MSZP

Országgyűlési választások 2010

Elment egy legendás hollywoodi magyar  

Szeptember 30-án szívroham következtében elhunyt Tony Curtis, minden idők egyik legfényesebb hollywoodi csillaga. Mátészalkáról kivándorolt magyar családban született, gyökereit soha nem feledte, jótékonykodott és jószolgálati küldetéseket is vállalt az óhaza javára, bár ő már New Yorkban született és alig törte a magyart. Utolsó látogatásán a róla szóló Hollywood Hercege című életrajzi kötetet dedikálta Budapesten. Az alábbiakban Bokor Pál, a magyar Hollywood-trilógia méltatását olvashatják.

Ügyészségi vizsgálat a választás előtti héten  

Pár nappal az önkormányzati választások előtt Lakos Imre újbudai alpolgármester és Molnár Gyula, Újbuda polgármestere ellen is eljárást indított az ügyészség a Lágymányosi öböl egyik ingatlaneladásával kapcsolatban. Azt, hogy az 1000 napja folyó vizsgálat miért éppen most jutott el erre a pontra, többen furcsa véletlennek tartják. A tegnap esti és mai híradások azonban nem pontosan foglalták össze az ügyben eddig történteket. A polgármester ugyanis azért nem jelent meg az idézésre, mert nem kapta meg az erről szóló levelet. Részletek ITT!

Komposztáló projekt Újbudán

A kerületi Környezetvédelmi Program keretén belül Budapest XI. kerület Újbuda levegőtisztasága érdekében, valamint a zöldlomb szállítási költségeinek csökkentésére Újbuda Önkormányzata, a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar, az OBI Barkács Áruház (Savoya-Park) és az Újbuda Prizma Kft. együttműködésével folytatja a 2008 szeptemberében elkezdett sikeres kerületi komposztáló projektet.

Csökkenthetők a panelterhek  

Csökkenteni kell a panelben élők lakásfenntartással kapcsolatos terheit - mondta Gajárszki Áron. Az LMP-nek ezért külön programja van az energiahatékony és környezetbarát megújításra, korszerűsítésre. 

Oldalak