2007
Az Esélyegyenlőség Évét a galériákban is ünnepelték
Felavatták a Móricz szobrot Gazdagréten
A Janzer Frigyes szobrászművész alkotta Móricz mellszobor avtóünnepségén Molnár Gyula polgármester azt hangsúlyozta, nem szabad gazdasági okokra hivatkozva a fontos kulturális ügyektől megvonni a lehetőséget.
Schneller Domonkos tájékoztatója
Feljelentés-kiegészítés.
Az Ability Park Újbudán is bemutatkozott
Újbuda Önkormányzatának felkérésére az Ability Park a Csikihegyek utcai Általános Iskola tanulóinak is bemutatta, hogyan küzdenek meg a minden napokkal fogyatékos embertársaik.
Elöregedett társasházak újjászületése
Megszülettek a tervek a Kelenföldi pu-ra
A héten a Hadik Kávéház adott helyet annak az ünnepélyes eredményhirdetésnek, amelyet a Kelenföldi pályaudvar és környékének rendezésére kiírt pályázat után tartottak.
Diákok oldhatják meg Újbuda problémáit
Újbuda polgármestere a Corvinus Egyetem és az ELTE rektoraival írt alá megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzati fejlesztésekre a hallgatók is pályázhassanak.
Ifjúsági Demokrata Fórum: Állásfoglalás
Az Ifjúsági Demokrata Fórum XI. Kerületi szervezete felkéri Molnár Gyula polgármester urat, hogy szólítsa fel lemondásra Krausz Csaba önkormányzati képviselőt.
Budapest Építészeti Nívódíja 2007
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala meghirdette a Budapest Építészeti Nívódíja pályázatot, melyre a tervezők, kivitelezők vagy tulajdonosok pályázhatnak öt kategóriában
Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának jegyzője építési ügyintézőt keres
A jelentkezéseket Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal jegyzőjéhez címezve a humánpolitikai szervezethez kell benyújtani
Az MSZP kerületi szervezetének fogadóórái és programjai októberben
A Kerület Napja
Ökörsütéssel ünnepel a Corvinus
A kar az Corvinus Egyetem egyesítése előtt Államigazgatási Főiskola néven működött.
Vészesen elhanyagolt a Károli játszótér
A politikus a játszótér mellé nyugdíjas jászóteret tervez sakk- és kártya asztallal, lengőtekével.