Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Kerületünk

Elszabadult beruházások  

VABA lakópark a Bikás park mellett

Újbuda Önkormányzata szigorú feltételekhez köti, mi és hogyan épülhet a kelenföldi városközpont meglévő épülete helyére, mégis politikai jellegű hangulatkeltés folyik a beruházás ellen. A tiltakozók eközben szó nélkül hagyják azokat a jelentős építkezéseket, amelyeknél a kormány felmentést adott az építési szabályzat alól, és elvette a lehetőséget az önkormányzattól, hogy a helyiek érdekeit képviselje.

Előrelépés a Fehérvári úti Lidl ügyében  

A Fehérvári út 70/A szám alatt a környéken élők és az arra járók évek óta azt láthatják, hogy egy korábbi ipari épület helyén épült egy Lidl áruház, amelynek cégére le van takarva, az üzlet pedig zárva. A környékbeli lakosságtól rendszeresen érkeznek megkeresések az önkormányzathoz, hogy mikor fog végre megnyílni az áruház. Az önkormányzat és a Lidl Bt. által most megkötött településrendezési szerződés jelentős lépés ebbe az irányba.

Közterületi fejlesztések  

Mintegy 12 600 négyzetméternyi kátyút javíttatott ki az önkormányzat Újbudán az ütemezett őszi munkálatok során; összesen 190 utcában, 1700 helyen számoltak fel úthibákat, 57 millió forintos költséggel. Az önkormányzat egész évben nagyjából 300 millió forintot fordít ilyen karbantartási munkákra – a kormányzati forráselvonások ellenére –, kiemelt figyelmet szentelve a helyiek által jelzett eseti út- és járdahibáknak, vízelvezetési problémáknak is.

Új fonatok a budai villamoshálózatban  

Ha valaki villamosra száll a Budafoki út–Dombóvári út kereszteződésénél, akkor átszállás nélkül juthat el a Deák térig vagy Óbudára. Erre már csak három évet kell várni, ha a tervezett ütemben készül el a budai fonódó villamoshálózat második szakasza, amelynek átdolgozott terveit a múlt héten mutatta be online lakossági fórumon a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója, Vitézy Dávid.

Újjászületik a Gellért szálló  

A Gellért Szálló és Gyógyfürdő 1918-ban nyitotta meg kapuit, de a helyén már az Árpád-korban is gyógyvízben fürödtek az itt élők. A 20. században a Duna-parti hotel olyan hírességeket is fogadott, mint Eddie Murphy, Richard Nixon vagy Boris Becker. A szálloda impozáns látványa ma is elvarázsolja a Pestről Budára érkezőket, ám a kapun belépve inkább egy múzeumra hasonlít az épület. Az évtizedek óta felújításra váró hotelt idén decemberben átvevő új tulajdonos luxusszállodává alakítja át a Gellértet.

Lassíts! – Új fekvőrendőrők Sasad-Sashegyen  

Az új lakó-pihenő övezet táblák kihelyezése után folytatódott Sasad-Sashegy közlekedésének biztonságosabbá tétele. Szeptember 13–17. között az önkormányzat az Újbuda Prizma segítségével 15 helyen épített forgalomlassító fekvőrendőröket a Sasadi úthoz, a Törökbálinti úthoz és a Gazdagréti úthoz csatlakozó mellékutcákban.

Megváltozott útvonalak és buszmegállók  

Az Október huszonharmadika utcában zajló útépítés miatt október 18-ig megváltozott több busz útvonala és ideiglenes megállóhelyek kerültek kialakításra:

Megnyílt az Etele Plaza  
 

Szeptember 17-én nyitotta meg kapuit az Etele Plaza. Budapest új bevásárló- és szórakoztatóközpontja Kelenföldön, az Etele tér közvetlen közelében várja a látogatókat. A több mint 300 millió euró (100 milliárd forint) beruházási értékű, környezetbarát épület Magyarország első okosplázája.

Pihenőpark lehet az amerikai katonai temető helyén  

Vélhetően még 1944 nyarán hozták létre a Budaörsi út és a Harasztos út által határolt 7784 négyzetméteres telken az amerikai temetőt, ahová főként azoknak a pilótáknak a földi maradványai kerültek, akik Budapest bombázása során vesztették életüket. A holttesteket a főváros 40–60 kilométeres vonzáskörzetéből szállították ide. Budapest felszabadításában az USA hadserege csak légi támadásokkal vett részt, így viszonylag kevés veszteséget szenvedett az ostrom során.

Enyhül a zajhatás az Etele út környékén  
 

Bár a kivitelezők az építés során ígéretet tettek arra, hogy az Etele út–Fehérvári út kereszteződésben a villamosforgalom miatt kialakult probléma csak átmeneti lesz, érdemi lépés az átadás után nem történt. A lakók kérésére az önkormányzat vette kézbe az ügyet, és a BKV-val való egyeztetések eredményeként végre megoldás született.

Harminc év után megépült a járda  

Elkészült a régóta várt járda a Törökbálinti úton. Az ott élők régi kérése volt ez, miután a megnövekedett gépkocsiforgalom miatt veszélyessé vált a gyalogosközlekedés. Az ügyet Keller Zsolt, a körzet önkormányzati képviselője is felkarolta, így harminc év után végre biztonságosan lehet gyalog közlekedni ezen az úton.

Szigorú feltételek mellett bontanak a volt ÉMI-telken  

Augusztus 19-én a volt ÉMI-telken, a leendő Buda Gardens helyén megkezdődtek a bontási munkálatok. A környékbeli lakosság nyugalma érdekében a kivitelező vállalta, hogy hétköznap napközben 7–18 óráig folyhat a munkavégzés, hétvégén tehát nem. A bontási területet páraágyúkkal pormentesítik, a törmeléket szállító teherautók kizárólag ponyvával letakarva mehetnek ki onnan, a gépkocsik kerekeit minden kihajtás előtt vízsugárral letisztítják.

Megkezdődik a bontás a volt ÉMI teleken  

Augusztus 19-én a volt ÉMI telken, a leendő Buda Gardens helyén megkezdődnek a bontási munkálatok. A környékbeli lakosság nyugalma érdekében a következő szabályok betartását vállalta a kivitelező:

Közösségi tervezés Újbudán – Albertfalva  

A szaktervezők elkészítették a forgalomtechnikai terveket Sasad-Sashegy, Kelenföld, Kelenvölgy-Péterhegy, Albertfalva, Gellérthegy városrészekre. Ezúttal Albertfalva felülvizsgálatához kérik a lakosság észrevételeit és javaslatait.

Oldalak