Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 6. hétfő, Ivett, Frida

Kíváncsiak vagyunk rá, mit ennének legszívesebben az újbudai közétkeztetésben részesülők!

A tavaly megkezdett, és a visszajelzések alapján határozottan sikeres menzareform újabb elemeként szeretnénk bevonni a kerületi köznevelési és szociális intézményekben ellátottakat egy mindezidáig egyedülálló újításba. Ennek lényege, hogy nem csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy az étlapon szereplő számos étel közül mit választanak a legtöbben, hanem kifejezetten arra, hogy mi az, amit legszíveseben ennének, de eddig nem volt fellelhető a lehetőségek között.

Arra kérjük a közétkeztetést igénybe vevőket, hogy írják meg számunkra január 15-ig a javaslatukat a kozetkeztetes@ujbuda.hu e-mail-címre, milyen ételre vágynak leginkább. A javaslatok közül a legtöbb szavazatot kapó étel felkerül márciusban a választható fogások közé.

 
Újbuda Önkormányzata számára kiemelten fontos, hogy a kerületi oktatási-nevelési, valamint szociális intézményekben étkezők elégedettek legyenek a kapott ételekkel, valamint a szolgáltatás színvonalával. Az ellátottak visszajelzései elengedhetetlenek a minőség folyamatos javítása érdekében, ezért továbbra is várjuk szeretettel és érdeklődéssel a megújult közétkeztetéssel kapcsolatos tapasztalatokat a kozetkeztetes@ujbuda.hu e-mail cím mellett, néhány egyszerű lépést megtéve az Újbuda applikáción keresztül is.

 

A megújult közétkeztetéssel kapcsolatosan számos hasznos információ és hír várja az újbudaiakat az ujbuda.hu/kozetkeztetes oldalon.