Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 6. hétfő, Ivett, Frida

Költségvetés 2008

Költségvetés 2008

A kötelező feladatok mellett számos önként vállalt feladat ellátását is biztosítja Újbuda 2008-as költségvetése, amelyet a szolid fejlődés és a kiszámítható növekedés jellemez. 


Újbuda önkormányzata 2008-ban összesen 25,7 milliárd forintból gazdálkodhat, ez 3,5%-os emelkedést jelent az egy évvel ezelőtti költségvetéshez képest. A kötelező feladatok felett összesen 4,8 milliárd forintot fordít Újbuda a vállalt feladatokra. Ezek közé tartozik az Újbudai Szociális Plusz program, amellyel együtt közel egy milliárd forinttal költ többet a XI. kerület szociális célokra, mint amennyit a törvény előír. Az Újbudai Szociális Plusz program része többek között az újbudai a gyerekeknek adható utazási kedvezmény, a szélesebb hozzáférés a szociális támogatásokhoz, vagy a75 év felettiek alanyi jogon járó gyógyszer-támogatása. 

A költségvetés legnagyobb tétele az oktatás, 9,2 milliárd forintos kiadási tervezettel. Az oktatásban az állami normatíva változott, növekedett az önkormányzati saját rész, az általános iskolák működtetési költségének csupán 40%-át fedezi a központi költségvetési támogatás. 


Az intézmények működési költségeit mérsékli, hogy Újbuda közbeszerzési eljárás keretében kötött szerződést az áramellátásra, amellyel az energiaköltségek csökkennek. 


A hivatalhoz, az önkormányzati feladatellátáshoz kapcsolódó kiadások, amelyek közé tartoznak a hivatal működésén túl többek között a városüzemeltetés és vagyongazdálkodás kiadásai, nem változtak tavalyhoz képest, azaz a hivatal hatékonyabban működik. 

A 2008-as költségvetés további kiemelt célja a közterületek állapotának a javítása. Idén az utak és parkok fejlesztésére, karbantartására összesen 1,6 milliárd forintot szán Újbuda, amelynek felét a beruházásokra, fejlesztésekre fordítja. Csak parképítésre 160 millió forintot, felújításra 150 milliót különített el a XI. kerület. 


Tovább folytatódik a kátyúmentesítő, a roncsautó elszállítási program, valamint a veszélyes támfalak felmérése. 


A kerületben idén májustól megalakul az önálló újbudai közterület felügyelet, amelynek működtetését is a most elfogadott költségvetés tartalmazza. 


A hagyományos társasházak felújítását, így pl. a gázvezeték hálózat, vagy a gépészet felújítását, a kémények korszerűsítését idén 120 milliós pályázati alappal segíti Újbuda, illetve a Panelprogram keretében a már megkötött szerződésekre 428 millió forintos támogatást tartalmaz a költségvetés.

Újbuda Önkormányzat (2008. 02. 28.)

Címkék: