Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 6. hétfő, Ivett, Frida

A biztonság a legfontosabb - Hevederzár pályázat: 100 biztonságosabb lakás

Cél a biztonságérzet javítása.

Pályázati támogatással szerelnek fel 100 hevederzárat Újbudán. A kerületi Hevederzár Programmal a lakók biztonságérzetét szeretné az önkormányzat növelni. A pályázatot 2007 őszén hirdették meg, az első zár 'ünnepélyes' felszerelésére január 14-én került sor. 


A konstrukció szerint a nyerteseknek a zár és a szerelés teljes költségének 20%-át, átlagosan 4 ezer forintot kell befizetniük. A pályázat elbírálásánál a hivatal a lakók szociális helyzetét, a lakás elhelyezkedését vette figyelembe, így nagyrészt a szociálisan rászorultak, illetve a nyugdíjasok vehették igénybe a támogatást. 


Az első zár felszerelésénél jelen volt Molnár Gyula polgármester is, aki szerint a polgármester és a rendőrség számára a közbiztonság statisztika, az emberek számára viszont egy érzés. Ha a statisztika esetleg javult, de a személy nem érzi magát biztonságban, akkor már senkit nem érdekelnek a számok. 


"A hivatal az Újbuda Kht közreműködésével indította el a pályázatot, és ha sikeres lesz, akkor valószínűleg folytatni is fogjuk" - tette hozzá a polgármester. 

A kezdeményezés célja, hogy az egyének biztonságérzete javuljon, hogy az egyedülállók számára is biztonságosabbá váljon lakókörnyezetük, főleg az idősebb lakótelepeken élők számára. 


A közbiztonság kérdése tehát kiemelten fontos az önkormányzat számára, ugyanis a hevederzárprogram mellett a közterületi kamerarendszer a ciklus végéig teljesen kiépül a kerület lakott részein, elindul a Lakótelepi Rendőrség, illetve áprilistól az Önálló Közterület Felügyelet is megkezdi működését. 


"Az Önálló Közterület Felügyelet keretein belül minden városrészben egy járőrpár fog dolgozni. Nem az autósokat egzecíroztató közterület-felügyelőket akarunk" - fejtette ki Molnár Gyula - "hanem a közterület rendjét védő, preventív módon működő közterület-felügyeletet akarunk létrehozni." 


Amíg eddig hat közterület-felügyelő dolgozott Újbudán, addig ebben a felállásban huszonegy közterület-felügyelő, és tíz kerületőr látja majd el ezt a tevékenységet. 


Az önkormányzat 200 millió forint közpénzt fordít a szervezet létrehozására és működtetésére, amelynek 60-70 %-a büntetési bírságból be is fog folyni, felügyelet nem bevételorientáltan fog működni.

Huszák Nina - ÚJBUDA TV (2008. 01. 15.)