Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

temetés

Eltemették Karinthy Mártont

November 26-án eltemették a Fiumei Úti Sírkertben Karinthy Márton Kossuth-díjas színigazgatót, Újbuda díszpolgárát. A Karinthy Színház és elődje, a Hököm Színpad alapító igazgatója életének 71. évében, november 6-án hunyt el.

Az OSC is gyászolja Szívós Istvánt

November 26-án, a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra Szívós István olimpiai bajnok vízilabdázót, az OSC hétszeres magyar bajnokát. A sportoló életének 72. évében hunyt el november 10-én.

November 26-án temetik Karinthy Mártont

November 26-án kedden, 10 órakor temetik Karinthy Márton Kossuth-díjas színigazgatót, színházrendezőt, írót a Fiumei úti Sírkert ravatalozójában - közölte a család. Azt kérik, hogy a búcsúzók egy szál virággal fejezzék ki részvétüket.

Július 16-án temetik Horváth Ádám rendezőt

Július 16-án, kedden 9 órakor vesznek végső búcsút Horváth Ádám rendezőtől, a Magyar Televízió egykori elnökétől a Farkasréti temetőben. A Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendezőt június 19-én, 89 éves korában érte a halál, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. saját halottjának tekinti.

Meghalt a hazai testépítés egyik alapítója

Elhunyt Fekete Ferenc a honi testépítés egyik alapítója, az IFBB Világszövetség életműdíjasa. A 82 éves sportlegenda temetése április 8-án 14 órakor lesz a Kispest Wekerle telepi Szent József templomban.

Eltemették Placid atyát

Eltemették Olofsson Károlyt, szerzetesi nevén Placid atyát; hamvait február 3-án Pannonhalmán helyezték örök nyugalomra.

Placid atyára emlékeztek a hívek

A január 15-én este elhunyt Olofsson Placid atyára emlékeztek hívei, kollégái, barátai, tisztelői a Szent Imre Plébániatemplomban kedden.Temetésére február 3-án kerül sor Pannonhalmán, amelyre a plébánia autóbuszt szervez.

Elhunyt Dr. Aczél László Zsongor atya

Isten akaratát elfogadva a Magyar Pálos Rend és a rokonok tudatják, hogy Dr. Aczél László Zsongor atya 2014. február 5-én, életének 72. évében a budapesti pálos kolostorban a szerzetesrendi testvérek körében szentségekkel megerősítve, hosszú, türelemmel viselt betegség után csendesen az égi hazába költözött.

Elhunyt Árkosi Júlia, kerületünk díszpolgára

A gyászoló család tudatja, hogy ÁRKOSI JÚLIA életének 88. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvait 2012. április 23-án 15 órakor a kelenföldi Szent Gellért Plébániatemplom urnatemetőjében (XI. Bartók Béla út 149) a római katolikus vallás szerint helyezzük örök nyugalomra. Az urnatemető sajátos jellege miatt, kegyeletüket egy szál virággal róják le a ravatal előtt.

Elhunyt Dr. Káldy-Nagy Gyula

Köztünk élt. Kelenföldön, a Rátz László utcában. Évei számát meghazudtolva lelkileg és szellemileg is frissen.