Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

2013

Teniszverseny hírességekkel

Politikusokat viszonylag ritkán látni ellenfeleikkel vidáman társalogni, az pedig, hogy együtt töltsék a hétvégéjüket a szabadban, sokaknak már egy sci-fi regény lapjaira kívánkozik. A 17. alkalommal megrendezett Regő-MAFC Teniszkupa azonban bebizonyította, a politikus is ember, és a sport szeretetérét képes félretenni munkahelyi konfliktusait.

Családi Sportnap Újbudán

Szombaton egész napos programmal kedveskedik Újbuda a sport szerelmeseinek. A szervezők mindenre gondoltak: így kortól és nemtől függetlenül bárki találhat megfelelő mozgási lehetőséget saját maga és persze családja számára.

A kerületi IKSZ elnöke Dergán Ádám kapta az idei Morus-díjat

A Morus Szent Tamás Kör szervező közössége a Morus-díjat idén májustól olyan fiataloknak is odaítéli, akik közéleti szerepvállalásukkal, közösségi rendezvények szervezésével, helyi szinten minél több fiatal számára szerveznek a keresztény értékrend mentén elkötelezett találkozókat, szakmai fórumokat.

Újbudai Ünnepi Könyvhét

Az Újbudai Ünnepi Könyvhét programját (2013. június 6-9) a mellékelt plakátra kattintva tekintheti meg.

Zöldövezet Program 2013

A MOL és az Ökotárs Alapítvány közösen kétfordulós pályázatot hirdet két kategóriában.

Felszámolás alatt is értékesítik a Senior apartmanház ingatlanjait

Az Újbuda Média korábban már foglalkozott a történtekkel, az Újbuda Újság 2012/9. számában (Felszámolás alatt a Senior Apartmanház tulajdonosa) című cikkében a következőket írtuk: a Fővárosi Törvényszék elrendelte a Szent Gellért Senior Apartmanházat tulajdonló, az elmúlt években kétmilliárdos tartozást felhalmozó, Újbuda Gyöngye Kft. felszámolását.

Nemzeti Összetartozás Napja (meghívó)

Újbuda és határon túli magyar testvérvárosai: 2013. június 2. A Feneketlen tó mellett az Edömér utcánál. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Oldalak