Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

2008

Galéria a Galériában

A Scheffer Galéria idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. Ennek kapcsán nyílt kiállításuk az Újbuda Galériában "Köszönet..." címen. A tárlaton a klasszikus, modern és a kortárs művészet kiemelkedő alkotásai tekinthetők meg.

Társasházi információk

Hamarosan barátságosabb kép fogadja a lakóközösségekben élőket, amikor hazatérnek. Ugyanis Újbuda Önkormányzata a fénymásolt papírok helyett egységes, dekoratív információs táblákat helyez el a társasházak bejáratánál.

Csend és Csevegés - képek emberekről embereknek

A Karinthy Szalonban Kiss Márta kiállítását látogattuk meg, aki Jáva szigetén töltött éveinek gazdag élményanyagát örökítette meg festményein. A képeken a figurák csendben vannak, vagy cseverésznek... ahogy mindenütt a világon.

Március 20-i testületi ülés összefoglalója

Március 20.-án ülésezett Újbuda Önkormányzatának testülete. Az Újbuda TV interjúkkal gazdagított, bővebb összeállításban számol be a testületi ülésről, mindig az ülést követő héten.

A haza mindenek előtt!

A Magyar Demokrata Fórum és az Ifjúsági Demokrata Fórum XI. kerületi szervezete az Irinyi József emléktábla koszorúzásával emlékezett az 1848-as forradalom és szabadságharcra.

Pro Communitate Újbuda 2008

Az 1848-as forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett kerületi központi megemlékezésre március 14-én került sor a Polgármesteri Hivatal dísztermében. A műsor után, ahogy ez már hagyománnyá vált Újbudán, kiosztották a Pro Communitate kitüntető címeket.

Új hely a kultúrának

2006-ban merült fel az az ötlet, hogy az önkormányzat hozzon létre a kelenvölgyiek számára egy többfunkciós feladatot ellátó épületet. Ebben az épületben kapna helyet a közösségi ház, az idősek otthona, a könyvtár és a posta.

Oldalak