Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 6. vasárnap, Brúnó, Renáta

Új hely a kultúrának

2006-ban merült fel az az ötlet, hogy az önkormányzat hozzon létre a kelenvölgyiek számára egy többfunkciós feladatot ellátó épületet. Ebben az épületben kapna helyet a közösségi ház, az idősek otthona, a könyvtár és a posta.

Az épületegyüttes az előzetes tervek alapján két telek összevonásával, az Alabástrom utca 13 és 15 szám alatt valósulna meg.

Az ezzel kapcsolatos elképzeléseket ismertette a Kelenvölgyi Közösségi Házban tartott fórumon Veresné Krajcár Izabella alpolgármester, akinek minden érdeklődő feltehette a kérdéseit. Az alpolgármester elmondta, amennyiben a testület elfogadja a javaslatot, úgy április - május kezdődnének a bontási munkálatok, és ha minden jól alakul, 2009 novemberében már birokba is vehetnék az épületet a kelenvölgyiek.

Gigi - Újbuda TV (2008. 03. 18.)