Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

ÚJ TARTALOM: A Fidesz közleménye a testületi ülés után. Kupper András sajtótájékoztatója

Köszönjük Gyula, mi tudjuk a megoldást! - címmel rendkívüli sajtótájékoztatót tart Kupper András, a XI. kerületi Fidesz frakcióvezetője 2008. május 28-án, szerdán 11 órakor a József Attila Gimnázium főbejárata előtt.

Az eseményen Bács Márton alpolgármester is megjelent.

A Fidesz XI. kerületi szervezete a május 28-i testületi ülése után a következő közleményt adta ki.

Közlemény

Molnár Gyula beismerte, hogy lemondott volna a Jóskáról.

Nyilvánosan kért bocsánatot Újbuda szocialista polgármestere, miután kényszerhelyzetbe került. Molnár Gyula nem tehetett mást, minthogy a Fidesz tavalyi javaslatát most napirendre tűzze a kerületi iskolák (a József Attila Gimnázium, a Weiner Leo Zeneiskola és a Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola) megmentésére.

A Fidesz frakció kiegészítésével 2008. május 28-án Újbuda önkormányzatának képviselő-testülete határozatban mondta ki: annak ellenére, hogy az MSZP-SZDSZ-MDF koalíció 20 igen szavazatával lemondott volna az érintett intézményekről, az ellenzéknek a megmaradást garantáló módosító javaslatait pedig sorozatban leszavazta, az MSZP-SZDSZ-MDF koalíciónak ezt az eredeti szándékát a szülők, tanárok, diákok és nem utolsó sorban az ellenzék nyomására most visszavonta.

Budapest, 2008.05.28

Kupper András
A Fidesz XI. kerületi frakcióvezetője

Újbuda MÉDIA (2008. 05. 28.)

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Az MDF XI. kerületi szervezetének közleménye (2008. 05. 29.)

 

Határozatképes volt a testület (2008. 05. 28.)