Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 13. csütörtök, Ella, Linda

Kerületünk

Újbuda :

Összeültek a kerületi közös képviselők

Összeültek a kerületi közös képviselők

A Közös képviselői klubot tartottak Újbudán, melyen az önkormányzat társasházi kamerarendszer programjához kapcsoló pályázatról tájékozódhattak a kerületi társasházak képviselői. A kezdeményezésnek köszönhetően a lakóépületek bejáratát illetve a lépcsőház közös helyiségeit megfigyelő kamerarendszerbe ruházhat a lakóközösség, melyhez közel 50 százalékos támogatást nyerhetnek.

Újbuda :

Bronzszobor került az önkormányzat mellé

Bronzszobor került az önkormányzat mellé

Köztéri szobrot avattak a Kerület Napja alkalmából a Zsombolyai utca és a Bocskai út sarkán. Az önkormányzat épületénél lévő absztrakt bronzalkotást, amely a Víz alatt született címet viseli, Csurka Eszter készítette.

Újbuda :

Elismerést kapott a szociális szféra Újbudán

Elismerést kapott a szociális szféra Újbudán

Régi hagyomány szerint, a Szociális Munka Napján emlékeznek meg a kerületben a szociális szféra dolgozóiról, hivatásuk iránti elkötelezettségről. Az eseményen polgármesteri dicséretet kaptak a rászorulókat kiemelkedő munkával segítő dolgozók.

Újbuda :

Lezárult az 50 év felettieket segítő nemzetközi program

Lezárult az 50 év felettieket segítő nemzetközi program

Kétéves munka után lezárult az ötven év felettiek munkahelymegtartását és munkaerőpiaci reintegrációját célul kitűző Senior Capital Program. Az Újbuda vezetésével lezajlott projekt zárókonferenciáján bemutatták a magyar, szlovén, lengyel, osztrák, német és olasz partnerségben megvalósult szakmai gyakorlati programokat.

Újbuda :

Kerület Napja: előtérbe kerülnek a lokális érdekek

Kerület Napja: előtérbe kerülnek a lokális érdekek

A főváros legnépesebb és legdinamikusabban fejlődő városrésze idén is megünnepelte november 11-t, a Kerület Napját. Az egyhetesre duzzadt eseménysorozat záróakkordján kiosztották a díszpolgári címeket valamint a legrangosabb kerületi elismeréseket is. A Flamenco Hotelben tartott rendezvényen minden Újbudáról és az újbudaiakról szólt.

Újbuda :

Átvették elismerésüket a családbarát vállalkozások is

Átvették elismerésüket a családbarát vállalkozások is

A Kerület Napján, november 11-én vették át Családbarát Újbuda Vállalkozás elismerésüket a díjazott kerületi vállalkozások. Idén az IBM Magyarországi Kft., a Bakosfa Kft. és a Vadászos Kkt. kapta azt, ők jogosultak két évig a Családbarát Újbuda Vállalkozás logó használatára is.

Újbuda :

Huszonhatodszor főztek halászlevet Gazdagréten

Huszonhatodszor főztek halászlevet Gazdagréten

Idén is sikerrel zárult a kerület egyik legrégebbi rendezvénye, a Gazdagréti Halászléfőző verseny. A 26 éves szabadtéri esemény ezúttal a Szomszédok Ünnepe is volt, mivel éppen 30 éve költöztek az első lakók a gazdagréti lakótelep lakásaiba. A 12 ezer fős közösség a sorozat szereplőivel ünnepelt.

Újbuda :

Akadálymentes a Kelenföldi Evangélikus Egyházközség temploma

Akadálymentes a Kelenföldi Evangélikus Egyházközség temploma

Hosszú tervezési és kivitelezési folyamat után szeptember 21-én átadták a Magyari István utcában a templom felvonóját. A lift utcaszintről a templomba, valamint az altemplom urnatemetőjéhez is szállítja a nehezen közlekedő, illetve mozgásban akadályozott híveket.

Újbuda :

Babazsúrtól volt hangos a Tranzit

Babazsúrtól volt hangos a Tranzit

Idén is összegyűltek a november 11-én, a Kerület Napján született Újbuda babák és szüleik a Tranzit Kávézóban, hogy együtt ünnepeljék közös szülinapjukat. Az önkormányzat 10 éve fogadja örökbe jelképesen ezeket a gyerekeket, szüleiket pedig 111 ezer forintos születési támogatással segíti évente.

Újbuda :

Kerület Hete: aranylakodalom volt Újbudán

Kerület Hete: aranylakodalom volt Újbudán

Újbudai 50-60 éve házasulókat és évtizedek óta a városrészben élőket köszöntött a Kerület Hetén az önkormányzat. A kiemelt hagyományként ismert "Évtizedek Újbudán" ünnepségen „aranylakodalmat” tartottak a meghívottak, ahol a polgármester előtt erősítették meg korábban tett házassági ígéretüket.

Újbuda :

Neves előd nyomdokaiban a nők képviselete

Neves előd nyomdokaiban a nők képviselete

130 éve született Magyarország első női parlamenti képviselője, Slachta Margit kereszténydemokrata politikus. Az évforduló alkalmából Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára megkoszorúzta a politikusnő újbudai emléktábláját Király Nóra kerületi képviselő társaságában.

Tart az őszi nagytakarítás

Tart az őszi nagytakarítás

Civilekkel közösen teszi rendbe a környezetet, tisztítja meg az utakat, járdákat, parkokat az Újbuda Prizma Nonprofit Kft. valamint a FKF Zrt. Míg a lakók saját kertjükben metszik a fákat és gereblyézik a leveleket, addig a közterületeket az önkormányzat parkfenntartó cége és a fővárosi tisztaságfenntartó teszi rendbe.

Újbuda :

Templomot szenteltek Újbudán

Templomot szenteltek Újbudán

A Budapest-Lágymányosi Szent Adalbert Plébánia közel száz éve várt arra, hogy szép, új temploma legyen. Ez év októberének utolsó napján vált valóra az álom: az Etele úton Magyarország főprímása szentelte fel a boldog Meszlényi Zoltán vértanú püspökről elnevezett szentélyt

Érdekességek a napokban átadott újbudai templomról

Érdekességek a napokban átadott újbudai templomról

A Boldog Meszlényi Zoltánról elnevezett templomot Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szentelte fel október 31-én. A szertartás keretében elhelyezték az oltárban Szent Adalbert és Meszlényi Zoltán egy-egy ereklyéjét.

Oldalak