Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 9. szerda, Lukrécia

Kerületünk

Családi társasjátékos délelőttök

Újbuda Önkormányzata a Játszóház Projekttel karöltve szombatonként havi rendszerességgel társasjátékos délelőttöket szervez családok részére a B29 Ifjúsági Közösségi Térben (1114 Budapest, Bartók Béla út 29. - bejárat a Kelet Kávézó melletti udvarból).

Utazás Amőbiába, avagy milyen érzés a saját bőrünkön tapasztalni, ha nem egyenlő esélyekkel indulunk

Október 9-én kíváncsi fiatalokkal végre élesben is megismerhettük Amőbia világát, amiről már olyan sokat hallottunk a játékfejlesztőktől. Igaz, hogy a játék nem kis részben pedagógiai szándékkal készült - célja, hogy érzékenyebbé tegyen a kulturális-társadalmi különbségekre azáltal, hogy az egyes csapatok a rafinált szabályoknak köszönhetően különböző esélyekkel indulnak - mindannyian felhőtlenül szórakoztunk, hatalmasakat nevettünk, és délután öttől este nyolcig észrevétlenül repült el három óra.

Sikeres a közvélemény-kutatás a megújult közétkeztetésről

Véget ért az újbudai oktatási-nevelési és szociális intézményekben szeptember elsejétől megújult közétkeztetésről szóló kérdőíves kutatás. A felmérés kimondottan sikeres volt, nagy érdeklődés övezte, a rendelkezésre álló két hét alatt összesen 1278 visszajelzés érkezett.

Neked mi a sztorid? – storytelling workshop

Újbuda Önkormányzata a Kameraszínház Egyesület közreműködésével Neked mi a sztorid? címmel storytelling workshopot szervez a fiatalok számára 2023. október 26-án (csütörtök) 16.00-18.00 között a B29 Ifjúsági Közösségi Térben.

Játszani menő! – Sorozat kvízest

Újbuda Önkormányzata a Kameraszínház közreműködésével 2023. november 2-án, csütörtökön 18.00 órától egy rendhagyó kvízestet szervez a B29 Ifjúsági Közösségi Térben. (1114 Budapest, Bartók Béla út 29., bejárat a Kelet Kávézó melletti udvarból).

DIALÓGUS vitafórum-sorozat középiskolásoknak – TikTok és Youtube médiaháborúja (ifjúsági kezdeményezés)

Újbuda Önkormányzata, ahogy azt az idén elfogadott Ifjúsági Stratégiában is megerősítette, kiemelten fontosnak tartja a fiatalok kezdeményezéseinek támogatását és aktív közösségi és társadalmi részvételük erősítését.

Ennek megfelelően örömmel segítjük és adunk teret a Felföldi Zsombor újbudai gimnazista által kezdeményezett és vezetett vitafórum-sorozatnak, mely során aktuális témák kapcsán beszélgethetnék, érvelhetnek és vitázhatnak a XI. kerület középiskoláinak diákjai.

A második alkalomra 2023. október 14-én kerül sor a B29 Ifjúsági Közösségi Térben 14:00-16:00 között, melyre az alábbi felhívás végén található linken lehet jelentkezni.

Játszani menő! – Sorozat kvízest

Újbuda Önkormányzata a Kameraszínház közreműködésével 2023. október 5-én, csütörtökön 19.00 órától egy rendhagyó kvízestet szervez a B29 Ifjúsági Közösségi Térben. (1114 Budapest, Bartók Béla út 29., bejárat a Kelet Kávézó melletti udvarból).

Összefoglaló az ISKOLAI étkeztetés legfontosabb szabályairól, a kedvezmények igénybevételének módjáról

Az iskolai étkeztetést a Pannon Menza Kft. (1055 Budapest, Markó utca 1/B. II. em. 19.) és a Kórház- és Menzaétkeztetés Zrt. (1055 Budapest, Markó utca 1/B. II. em. 19.) biztosítja a Dél-Budai Tankerületi Központ fenntartásában működő és Újbuda Önkormányzata közigazgatási területén található szakiskolában tanuló gyermekek részére.

 

Az iskolai ellátásban részesülő gyermekek részére déli meleg főétkezést, valamint tízórai és uzsonna formájában két kisétkezést biztosítunk.

Családi társasjátékos délelőttök

Újbuda Önkormányzata a Játszóház Projekttel karöltve 2023. október 7-től (szombat) havi rendszerességgel társasjátékos délelőttöket szervez családok részére a B29 Ifjúsági Közösségi Térben (1114 Budapest, Bartók Béla út 29., bejárat a Kelet Kávézó melletti udvarból).

Védd a fákat, egyél hódot! – fenntarthatósági workshop

Újbuda Önkormányzata a Kameraszínház Egyesület közreműködésével közös gondolkodásra hívja azokat az érdeklődő fiatalokat, akik szívesen foglalkoznak környezetünk jövőjével, a fenntartható megoldásokkal.

Az interaktív workshopnak 2023. szeptember 27-én, szerdán 16.00 órától a B29 Ifjúsági Közösségi Tér (1114 Budapest, Bartók Béla út 29.) ad helyet.

AMŐBIA játékbemutató - Társasjáték a társadalmi egyenlőtlenségek és kulturális különbségek átéléséhez és megértéséhez

Újbuda Önkormányzata a B29 Ifjúsági Közösségi Térben (1114 Budapest, Bartók Béla út 29.) ad otthont az Amőbia társasjáték bemutatójának, mely játék a szórakozás mellett és azon túlmutatóan a kulturális és társadalmi különbségek megértéséhez és feldolgozásához is hozzájárul.

A nem szokványos játék hátterét, részleteit és az abban rejlő lehetőségeket a játék fejlesztői az Amőbia kipróbálásának lehetőségével, a gyakorlatban, valódi játék közben mutatják be mind a fiataloknak, mind pedig a szakembereknek és intézmények képviselőinek.

  

Az első, fiataloknak szóló alkalomra 2023. október 9-én, 17:00-19:00 között kerül sor.

A második, a fiatalokkal, illetve a társadalmi egyenlőtlenségekkel foglalkozó szakembereknek, szervezeteknek és intézményeknek szóló esemény időpontja: 2023. október 16., 17:00-19:00

DIALÓGUS vitafórum-sorozat középiskolásoknak – Kivándorlás (ifjúsági kezdeményezés)

Újbuda Önkormányzata, ahogy azt az idén elfogadott Ifjúsági Stratégiában is megerősítette, kiemelten fontosnak tartja a fiatalok kezdeményezéseinek támogatását és aktív közösségi és társadalmi részvételük erősítését.

Ennek megfelelően örömmel segítjük és adunk teret a Felföldi Zsombor újbudai gimnazista által kezdeményezett és vezetett vitafórum-sorozatnak, mely során aktuális témák kapcsán beszélgethetnek, érvelhetnek és vitázhatnak a XI. kerület középiskoláinak diákjai.

Az első alkalomra 2023. szeptember 23-án kerül sor a B29 Ifjúsági Közösségi Térben 14:00-16:00 között, melyre az alábbi felhívás végén található linken lehet jelentkezni.

Oldalak