Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Felújították a Nedecvár utcát

Teljes egészében megújult a Petőfi Laktanya közelében fekvő Nedecvár utca útburkolata. Az Újbuda Önkormányzata által finianszírozott útépítés az Újbuda Prizma Nonprofit Kft. kivitelezésében valósult meg, melynek során a járdát és az úttestet is újjáépítették.

A csendes, kertvárosi környezetben fekvő macskaköves utca alapzata rendkívül elhasználódott az elmúlt évtizedekben, a lakók kérésére az önkormányzat ezért újraépítette az az egész utcát, a járda pedig teljesen új térkő burkolatot kapott. - Több mint 16 millió forintot költöttünk az út és 6 milliót a járda felújítására, amely így végre valódi díszévé vált a környéknek - mondta el Hoffmann Tamás polgármester az átadóünnepségen a szalag átvágása után. Hozzátette, az elhúzódó tél és a kemény fagyok nagyon megviselték az útburkolatokat, ezért idén az önkormányzat jóval több pénzt költ útkarbantartásra, mint tavaly. - A kátyúzási munkálatok nagy részén túl vagyunk, most azokat az utakat kezdjük rendbetenni, melyek koruknál fogva régóta rászorulnak a felújításra - mondta el a polgármester.